Századok – 1937

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Félegyházi Tamás és a debreceni iskola válsága 1570–71-ben 273–303

féleqyházi tamás. 291 formalizmusba hanyatlani kezdő humanista diákköltészet szokványos, üres sallangjain át. Az elvégre a legtermészetesebb, hogy a testvéröccse •— akinek bátyja halála után nem sokkal kellett külföldre peregrinálnia —- oly áradozva siratja : hiszen atyjok helyett (akit István már nem is ismert1

) ő volt az atyja sokkal fiatalabb testvérének.2

De ugyanolyan, őszinte könnyekkel átitatott hangon beszél róla Gyulai meg a többi siratói is. Nem győzik magukat a kegyes és kegyeletes túlzásokkal : mi voltál te Debrecennek? - jajdulnak föl —: az, ami János apostol Efezusnak, Pál apostol Korinthusnak, Titus Krétának, Ágoston Hippónak, Ambrus Milánónak, Luther, Melanchthon Wittenbergnek.3 Magasztalják nemcsak a hitét és a tudományát — itt is különösen kiélezve, hogy Róma ellen mekkora készséggel forgatta a hitvédelem fegyvereit ! — kitűnő tanítói, lebilincselő szónoki képességeit, nagysikerű írói, bibliafordítói munkásságát, hanem azt is, hogy intő és tanító beszédeiben nem volt semmi nyerseség : még amikor feddette is gyülekezetét, azt is úgy vitte végbe, ahogy az atya szokta szerelmes gyermekével szemben.4

Aztán különös meghatottsággal emlegetik erős és tiszta hitéből fakadó nagy lelkierejét : dicsérik, hogy korán özvegyen maradván, haláláig teljesen tiszta életet élt ;5

csodálva említik, hogy hosszas, súlyos betegeskedéseit és majdnem teljes megvakulását mily béketűrő lélekkel viselte törékeny, gyönge, munkától, virrasztástól 1 Quin etiam patrem quem non in corpore novi, Cum chara in summo matre videbo polo. (Epic. B3.) 2 „amantissimo fratri, et parentis loco semper habito". Threnos, utolsóelőtti (jelzetlen) levél. 3 Threnos, В levél. — Jellemző apróság, hogy az ide annyira kívánkozónak látszó folytatás : „és ami Kálvin GenevánaJc" —- még •egyáltalán nem tolul a pennájukra ; pedig nemcsak Gyulai, hanem az Epicedionban Félegyházi István is elmondja (C3), hogy Magyarországnak épp annyi joga vau siratni Félegyházi Tamást, amennyi Németországnak Luthert és Melanchthont vagy Csehországnak Húsz Jánost ! Ez is egyik jele annak, hogy Kálvint a melanchthon—bullingeri szellemben felnövekvő magyar református teológus-nemzedéknek még 1586 körül sem mindenik tagja látja a régebbi reformátorokkal és egyéb egyháztörténeti nagyságokkal egyrangúnak. 4 . . . . blanda me voce monebas, Asperitas linguae non erat ulla tuae. Objurganda fui : sic objurgantis obibas Munus, apud natos ceu pater almus obit. . . (Threnos B.) 6 Epicedion A4 és В ; Threnos B4 („viduum sed sine labe thorum") és az utolsó levelen. Gondolkozásra késztő vonás : a fiatalon özvegyen maradt beteges protestáns lelkipásztornak különös kiválóságaként említik, hogy tiszta maradt ! 19*