Századok – 1937

Szemle - Erdei Ferenc: A makói parasztság társadalomrajza. Ism.: Szabó István 259

szemle. 259 ként elénk állítja azt a sok tervet, eszmét, gondolatot, melyek a Magyar Alföld szociális problémáját akarták megoldani, de amelyekből semmi sem valósult meg, mert ,,. . . társadalmunk zömét nem a szociális és gazdasági szakkérdések, hanem a közjogi harcérdekelte.. ." I. könyve élénk dokumentuma az elpazarolt időnek, a fel nem használt erőknek s eszméknek, amelyek megvalósulva talán nemzetünk sorsának is más fordulatot adhattak volna. Bakács István János. Erdei Ferenc : A makói parasztság társadalomra]za. (Csanádvármegyei Könyvtár, szerkeszti és kiadja Eperjessy Kálmán 26. sz.). Makó, 1934. 8°. 60 1. A tanulmány írója egyik előharcosa annak a napjainkban rohamosan, szinte már a divat vonzó erejével s egyszersmind felületével hódító iránynak, mely a falu, a parasztélet megismerését tűzte ki célul s amelynek egyre bővebb irodalmi lecsapódásában a komoly figyelmet kívánó dolgozatok mellett szép számmal találhatni már selejteseket is, melyek nemcsak a tájékozatlanságnak, hanem a politikának és a kiadó üzleti érdekének hangos jegyeit is magukon viselik. E. „módszertani kísérlet"-nek nevezi tanulmányát, mely kétség kívül komoly igénnyel lép fel, Makó város társadalomképét óhajtja megrajzolni a ,,modern társadalomtudomány módszerével". Nem akar teljes ,,városkép"-et nyújtani, hanem csak a társadalmi viszonyokat vizsgálja s e tekintetben sem törekszik teljességre, mert csak a város legnagyobb rétegének, a parasztságnak társadalomleírásával foglalkozik. Külön fejezetet — bár csak négy oldalnyit — ad a „történeti fejlődés"-ről, de egyébként minden korunkat érintő megállapítását és felismerését is esetenként a múltba igyekszik ágyazni. S ha elismerjük is, hogy az írónak a parasztváros társadalmi életének megfigyelésére éles szeme s mondanivalóinak előadására úgynevezett „jó tolla" van, azt sem hallgathatjuk el, hogy — s ez a legtöbb hasonló munkának is hátrányos jellemzője — történelmi alapvetése hiányos és adatszerűtlen, melyből a mult érzékelhető valósága megfoghatatlanul kisiklik. Az ilyen kijelentések : „a régi stílű paraszt osztályöntudat legfőbb eleme bizonyos kiegészülés érzése, amely fölfelé belenyugvó lojalitásban testesült meg", vagy : „a rendi társadalom szerkezete az összes életviszonyokat meghatározta, minden közvetlen egymásrahatás háttérbeszorításával" nem igen többek az elme és szó oly játékainál, melyeknek legtöbbször fordítottjai is éppen ilyen szépen hangzanak. Az olvasó a történelem valami impresszionista elnagyolását, komoly felszámolásának hiányát érzi, mikor lépten-nyomon „régebbi parasztindividualizmus"-ról, a „mult parasztságáéról, ,,régebben"-ről, a „multban"ról hall s még jó, ha kiérezheti a sorokból, hogy ez a „régi" és „mult" a „jobbágykor" volt és nem például a 70—80-as évek kora, melyre ilyen címen szintén talál utalásokat. Végül is az a benyomásunk, hogy az író inkább „érzi" és elgondolja a multat, mint ismeri és tudja. S ezt annál inkább hangsúlyozni kívánjuk, mert történeti irodalmunkban ma már találhat a modern társadalom- és falukutató alapul lerakható tájékoztatást, ha tennivalók történetíróinkra e téren még jócskán várnak is. Bár így a történeti alap, mely nélkül pedig megnyugtató társadalomrajzot a mai viszonyokról sem lehet nyújtani, jobbadán megfoghatatlan, E. munkája gondolatkeltő, figyelmet érdemlő és a további fejlődésre alkalmas „kísérlet", melynek közreadásával a kiadványsorozat szerkesztője éppen ezért nem végzett érdemetlen munkát. Végül szerkezetéről még ezt : a túlságos tagolás (60 oldalon 31 fejezet) szétporlódásra és szükségszerűen ismétlésekre vezet. Szabó István. 17*