Századok – 1937

Szemle - Iván János: Földbirtokreform és társadalmunk. 1890–1914. Ism.: Bakács István János 258

258 szemle. sententia — major potentia) már a Hk. I. J6. stb. szerint is különbözött egymástól. Volt azonban egy olyan bűncselekmény, melynek fogalmát soha meg nem határozták, a nyilvános gonosztevőség (publicus malefactor). E fogalomba minden súlyosabb bűncselekmény bele volt foglalható. És ugyanazon bűncselekmények miatt, melyek hűtlenség vagy főbenjáró cselekmény címén a kir. Kúria hatáskörébe, a rendes (polgári) perek útjára tartoztak, vádat lehetett emelni a megyeszék előtt nyilvános gonosztevőség címén. A megyeszék eljárása azonban ilyenkor a kúriai pertől lényegében különbözött és a későbbi büntetőeljárás csiráit foglalta magában (Qu. III. 55., 71., IV. 11., 27. с.) ; míg a Kúria a vádlottat személyében és vagyonában büntette, addig a megyeszék csak testi büntetést szabhatott ki e cselekmények miatt. D. dolgozatában nemcsak sok érdekes adat, de számos olyan kérdés és ötlet is van, amely további kutatásra ösztönöz és szerzőnek mély gyakorlati és levéltári büntetőjogtörténeti műveltségére vall. Kár, hogy némely adatánál elmulasztotta a forrásnak pontos megjelölését. Degré Alajos. Iván János : Földbirtokreform és társadalmunk. 1890—1914. Hírlapok és röpiratok alapján. A Pázmány Péter-Tudományegyetem Történelmi Szemináriumának kiadványai, 5. sz. Budapest, 1935. 8°. 176. 1. A mult század végén meginduló agrármunkásmozgalmak, az agrármunkanélküliség s a parasztság megélhetésének problémái előtérbe hozták a földbirtokreform gondolatát. Már a századfordulón vetődtek fel különböző reformeszmék, csakhogy talán seholsem nehezebb s éppen ezért lassúbb az eszmék megvalósulásának útja, mint éppen a birtokkérdésben, mely még mindig hosszú évtizedek magyar politikusai számára jelent nehéz feladatot. Mindegyik tervnek < természetesen már akkor is megvoltak a maguk bírálói s így I. munkájában sokszor a ma megvalósuló tervek kritikáját olvassuk háromnégy évtized előtt élt nagy politikusaink véleményében. I. minden dicséretet megérdemlő tárgyilagossággal ismerteti a különböző reformterveket. Három irány-csoportot különböztet meg : a konzervatív és mérsékelt reformokat követelő OMGE és a keresztényszociálisták, a szabadelvű párt és Beksics s végül a radikális és szociálista irányok követeléseit. Kár, hogy az első két reformirányt nagyon elhatárolja egymástól, hiszen a polgári felfogás a mérsékelt reformok szükségét általánosan elismerte. A VI. gazdakongresszus által 1902-ben kívánt kisbérletrendszert 1907-ben elfogadta a keresztényszocialista Magyar Állam, ugyanez 1897-ben, az OMGE 1902-ben felkarolja az egyedül célszerű bérletszövetkezet-rendszert s ugyanígy tesz 1907-ben a Budapesti Hírlap is. Helyesebb lett volna, ha I. a reformeszméket nem elszigetelten egy-egy politikai irányhoz vagy párthoz köti, hanem fejlődésrajzot ad ; így jobban áttekinthettük volna a reformok útját s erőteljesebben domborodott volna ki a különböző eszmék és irányok küzdelme. A követett módszer azonban mindenesetre alkalmas volt arra, hogy I.-t megóvja szubjektív ítéletektől. Munkájából részletesen megismerjük Beksics tervét, mely a hitbizományokat az erdős és nemzetiségi vidékekkel akarta kicserélni, de megvalósítása nehézségekbe ütközött. A reformtervek másik csoportja a radikális és a szociáldemokrata eszmék hatását mutatja. Ez az irány már természeténél— magántulajdon-ellenességénél —fogva sem találhatott talajra földmívestársadalmunk körében, hiszen a nincsteleneket általáúgy akarták földhöz juttatni, hogy ne kelljen a magántulajdonhoz nyúlni. I. munkájának legnagyobb érdeme s értéke, hogy intő példa-