Századok – 1937

Szemle - Dombóváry Géza: Levéltári és egyéb adalékok a 48 előtti fenyítőjogunk általános részéhez és büntetésjogához. Ism.: Degré Alajos 257

szemle. 257 önálló kutatás ízét éreztető tanulmányt olvassuk. Nem szabad említetlenül hagynunk azt a körülményt, hogy szerzője —• a debreceni ref. gimnázium volt igazgatója — a nyugalom idejét fordítja ilyen munkálkodásra. Ez a munka megítélésében nem- számít, de azért jelent valamit. Azt jelenti, hogy ezzel is folytatja a szerző volt iskolájának szolgálását, hiszen itt annak régi hatásáról is van szó ; és mutatja azt, hogyan lehet a közszolgálattól visszavonulva is megtalálni a hasznos munka alkalmát. Nevelésünk történetének nagyon sok rejtett adata kerülhetne elő hasonló módon és sok kisebbnagyobb összefoglalás készíthetné elő a nagyokat. Imre Sándor. Dombováry Géza: Levéltári és egyéb adalékok a 48 előtti fenyítőjogunk általános részéhez és büntetésjogálioz. (Kny. a Finkey Ferenc-Emlékkönyvből.) Pécs, 1936. 8°. 62—86. 1. Újkori büntetőjogunk rendszeres feldolgozása mindmáig hiányzik. A száz év előtti joggyakorlatról alig tudunk többet, mint a több évszázad előtti jogelvekről. Közfelfogás szerint — bár ez sincs igazolva — 1848 után lényegileg a Deák Ferenc-féle törvényjavaslat szolgált az ítélkezés alapjául, a 48 előtti joggyakorlatnak azonban alapelveit sem ismerjük. Egykorú büntetőjogi íróink munkái nem adnak számunkra útmutatást, mert a joggyakorlatot legtöbbször külföldi joggal és jogelmélettel keverten adják. Pontos képet csak a gyakorlat részletes feltárása nyújtana, ez azonban óriási munka lenne, mert az eddigi kutatási kísérletek is meggyőznek bennünket arról, hogy a XVI—XVIII. századbeli büntető joggyakorlat szinte megyénként különböző volt. D. nem a rendszeres feldolgozás nagy fájába vágta a fejszéjét, ő csak részleges kutatásaiból származó adatait bocsátja közre, talán, mert a kutatást maga befejezni nem tudta, talán, hogy a kutatáshoz másoknak kedvet csináljon. A dolgozat címe rendkívül szerény, pedig számos elvi jelentőségű kérdésre ad választ és minden sorában roppant érdekes. A büntetőjog egyes fontosabb elveinek fejlődéséről meglepő különösségeket közöl. A kísérlet, előkészületi cselekmény, bűnrészesség, elévülés stb. tekintetében büntetőjogunk igen primitív fogalmakkal dolgozott, viszont aránylag korán kifejlődött a büntetés egyéniesítésének gondolata, a feltételes elítélés, bírói kegyelem, utóbb bírói dorgálás, dologház. Sőt a mult század negyvenes éveiben már patronázsszervezet is volt. Különös alapossággal fejtegeti azt a ma teljesen elképzelhetetlen helyzetet, hogy a bíróság olyan cselekmények miatt is büntetéssel sújthatta a vádlottat, amit a törvény bűncselekménynek nem nyilvánított, sőt olyan bűncselekmények miatt is, amelyeket a bíró maga sem tudott megnevezni, csupán a cselekmény tényálladékát írta le. Ez eljárásra a bíróságokat maga a törvény (1723 : 12. te.) jogosította fel. E rendszer jogbizonytalanságot szült, viszont lehetővé tette, hogy a régi, kegyetlen, elavult törvények egyszerű mellőzésével a bíróság gyakran önállóan enyhébb joggyakorlatot fejlesszen ki. A büntetések elterjedésének és fejlődésének tekintetében D. már nemcsak elszórt adatokat nyújt, adatai szinte pontosan megmutatják a fejlődés vonalát, hogy tudniillik melyik korban milyen bűncselekményeket büntettek például karóbahúzással, kerékbetöréssel, máglyával, mikor szűnt meg e büntetések alkalmazása és mikor kezdték rendszeresen alkalmazni a szabadságvesztésbüntetést stb. D.-nak az a tétele, hogy ,,a hűtlenség fogalma nagyjában egybeesett az általában főbenjáróknak mondott bűncselekmények fogalmával" (70. 1.), a Hármaskönyvben és Négyeskönyvben olvasható szabályokkal ellenkezik. Ugyanis a hűtlenség (nota infidelitatis) és a főbenjáró bűncselekmény (capitalis Századok, 1937. IV—VI. IV