Századok – 1937

Történelmi irodalom - Plucknett; Theodore F. T.: A concise history of the Common law. Ism.: Bónis György 236

240 történeti irodalom. az ilyen forrástörténet mit jelent a jogtörténet s mit jelentene a mi jogtörténetünk szempontjából, nem szorul magyarázatra. A bíróságok szervezetét és azoknak a maitól teljesen eltérő szemléletét számos helyen jellemzi P. Nincs külföldi analógia nélkül az a jelenség, hogy a hundred és county (mondjuk : járás és megye) székei közt nincs az elsőbbség meghatározva és a szélesebb körű joghatóság nem áll felette a szűkebbnek (89. 1.) ; vagy a panasz a bírák és bíróságok sokasága miatt, melyet annak megfelelően mérsékelnek is (87. 1.) ; vagy a középkori eljárás lassúsága, melynek oka a földművelés szükségleteiben keresendő (a középkori jog a föld joga, 160, 338. 1.), de hatásában a centralizáció akadálya (453. 1.). Az eljárás, mint minden valamirevaló középkori jogkönyvben, P.-nél is a részletes tárgyalás élén áll, s egyrészt mint alkotmánybiztosíték játszik szerepet, melyre sokkal inkább ügyeltek, mint az elbírálás anyagi helyességére (338, 578. 1.), másrészt mint az anyagi jog formálója, mely egész jogterületek kialakulására vagy elsenyvedésére gyakorolt hatást. A „forms of action" P. értelmezése szerint két nagy csoportra vezethetők vissza : követelésre és panaszra, melyekből a „common law writs" bonyolult rendszere kisarjadt (332. 1.), de a writ (mandatum !) állandó használata nem volt lehetséges addig, míg a XII. században állandó bíróságot nem szervezett a király (Common Pleas, 136. 1.). Itt ismét a szervezet — eljárás — anyagi jog vonalát látjuk, s emlékezetünkbe idézi a mi mandatum-rendszerünket s az angollal Grosschmidnél olyan elmésen párhuzamba állított actioinkat, ismét csak a bírósági szervezet és perjog fokozott kutatását kell sürgetnünk, mint a magyar jogtörténet alapvetését. Távolról sem lehet képet adni a részletek tömegéről, melyet P. munkája összefoglal. De befejezésként nem mellőzhetjük el a szellemtörténeti kezelés kérdését, mely a nem-angol olvasó előtt akaratlanul is felvetődik. P. behatol a középkori parlamentek, bíróságok, úriszékek termeibe, de be tud-e hatolni a középkori ember lelkébe ? Fontosnak tartja-e a szellemi világ megismerését ahhoz, hogy képet adjon a jog alakulásáról ? Erre a kérdésre csak annak tudatában felelhetünk, hogy az angol jogtörténet legnagyobb mestere, Maitland, mint filozófus kezdte tanulmányait és műveiben valóra váltotta ezt a sokat idézett mondását : „Amit az emberek tettek, mondtak s mindenekfölött, amit gondoltak — az a történelem." Az angol alkotmánytörténetben körülbelül hatvan éve Íródott az utolsó komoly munka, mely az alkotmányos szabadság elvét akarta ráhúzni a fejlődésre. Maitland óta nem lehet irányregényt csinálni az angol jog történetéből ; ő hagyománnyá tette a jogtörténet és általános történelem szintézisét, de ugyancsak ő adott példát az anyagkiadó és részletfeldolgozó munkában. 6 utána nem lehet a levegőből kanalazni jogtörténetet, de nem is lehet adathalmazt produkálni a jogászi szemlélet légüres terében. P. munkájában kétségkívül elénk állítja a középkori embert : a cselekvés embere ő, aki a romokon épít jogrendszert, jó jogot és erős