Századok – 1937

Történelmi irodalom - Schaller; Heinrich: Die Reformation. Ism.: Révész Ime 241 - Schaller; Heinrich: Die Weltanschauung des Mittelalters. Ism.: Révész Imre 241

történeti irodalom. 241 kormányzást keres, nem sokat törődik elvekkel, de egységes elvi keretbe foglalja e földi és a másik világot (40, 286, 296. 1.). De ne tévesszük szem elől, hogy P. módszere mindig induktív : a jogalkotás és alkalmazás, a mindennapi jogélet jellemző eseteit ragadja meg, hogy rámutasson a mögöttük érző és gondolkozó emberre. Nem szellemtörténész, de nem is csak kutató elme, viszont kétségtelenül a Maitland-hagyatéknak adatgyűjtő vonalát hangsúlyozza. Azzal az állandó gyakorlati és konkrét szemlélettel, mellyel anyagát vizsgálja, P. eredményt ér el nagyobb távlatban is. Nem tudjuk, összefoglalja-e valahol másutt azt a számos jellemző részletet (tortura, jogi ridegség, nyakatekert perbeszédek, hosszas periratok, az ördög ösztönzésére és az Isten közbelépésére való üres hivatkozás, eretnekégetés stb.), melyeket általánosítva hajlandók volnánk csakis és főleg a középkor számlájára írni, holott azok egy későbbi korban érik el az abszurditás tetőpontját, mely kor átvette a középkor hagyatékát, de elvesztette a középkor lelkét. Az ilyen részletmunkából építő író szintézisei mindig több bizalmat keltenek, mint azéi, aki elvekből dedukál tényeket ; s ha a gyönyörű középkori teóriából akarjuk kiolvasni a praxist, sokszor csak az arengát olvastuk el a csalárd jogügyletet tartalmazó oklevélből. P., ha nem is keresi, néha igaz mivoltában látja meg a középkor szellemét ; de ez a szellem sohasem jelenik meg azoknak, akik egyenruhába akarják öltöztetni. Bónis György (London). Schaller, Heinrich : Die Weltanschauung des Mittelalters. München—Berlin, 1934. Oldenbourg. 8°. 169 1. U. az : Die Deformation. U. о. 1934. 8°. 84 1. Amikor Salamon Ferenc — kinek több mint két emberöltővel ezelőtt megjelent legnagyobb sikerű könyvében (Magyarország a török hódítás korában, Pest, 1864) nemcsak ez a most idézendő módszeres megjegyzése hat egészen modernül — fölveti azt a kérdést, igaz-e, hogy az ozmán népfaj természettől fogva tunya és a művelődésre képtelen, a megadandó felelet bevezetéséül ezeket a szavakat bocsátja előre : „A fajbeliség ezen tana, vagy inkább ezen babonája belopózott a tudományba is, hogy alkalmazást nyerhessen a gyakorlati politikában. A tévedés annyival veszélyesebb, mivel a közvéleményben fogékonyságra talál ; mert hányadik az a közönséges emberek közt, kinek ha oka van magasztalni nemzetségét, büszkébb ne volna származására, mint szerzett érdemeire és nevelkedésére ?" (170. 1.). Ma sem a tudományban, sem a gyakorlati politikában nincs szó többé a „fajbeliség" tanának vagy inkább babonájának „belopózkodásáról" : kibontott zászlókkal és zengő harsonákkal foglalta el már a helyét itt is, ott is — amivel természetesen nem lett igazabb (sőt, amint látjuk, tulajdonképen még modernebb sem). Ennek az öntudatos és magabízó elhelyezkedésnek jellemző tünete ez a két, egymással szoros kapcsolatban álló kiadvány is. Századok, 1937. IV—VI. 16