Századok – 1937
Szemle - Lungu; Basile J.: Les grandes puissances et les principautés roumaines de 1821-1826. Ism.: Elekes Lajos 115
szemle. 115 menyeinek állandó ellenőrzése és az erdélyi mnlt kevéssé ismert fejezeteinek : a gazdasági ós társadalmi élet fejlődésének, valamint a népesség alakulásának feltárása ,,a historicusok igaz szabadságával", akiknek — az erdélyi történet egyik nagy fordulójánál élő Cserei Mihály szerint — „mindenkor igazat mondani s írni szükség, hazudni penig, vagy valamelyik résznek hízelkedni tilalmas". Sinkovics István. Lungu, Basile J.:Les Grandes Puissances et les Principautés roumaines de 1821 à 1826. (Mélanges de l'Ecole Roumaine en France, XII. 1934. 8°. 192 1.) Az európai politika erőjátékában mutatja be a román terület alakulását a Vladimirescu-felkelést követő fontos években, forrásanyag és irodalom alapján. A felkelést a Szentszövetség eszmeszférája elejti, de utána a török háttérbeszorítását maga az orosz politika végzi el ; az orosz befolyás döntő lesz, amit a másik erős Balkánérdekeltségű hatalom, a monarchia Metternich-politikája nem képes megakadályozni. Elekes Lajos. Bickel, Otto: Russland und die Entstehung des Balkanhundes 1912. (Osteuropäische Forschungen, hrsg. v. Otto Hoetsch. Neue Folge, Bd. 14.) Königsberg Pr. imd Berlin, 1935. Ost-Europa-Verlag. 8°. VIII, 173. 1. A kiváló sorozatnak ez az új kötete is a háborús felelősségre vonatkozó német irodalom lehiggadását bizonyítja. Közvetlenül a világháború után az entente-hatalmak, később Oroszország bűnössége állott előtérben. Bickel nem bűnösségről beszél, sőt a felelősség kimondása helyett is arra utal bevezető szavaiban, hogy Oroszországot geopolitikai helyzete terjeszkedésre kényszerítette. A háborút megelőző években Oroszország több ízben segített kikaparni a más gesztenyéjét, anélkül, hogy ő maga elérte volna azt a célt, amelynek kedvéért 1908 előtt a monarchiát az annexióra, 1909-ben Olaszországot Tripolisz megszerzésére bátorította, t. i. a tengerszorosok fölötti uralmat, vagy legalább a szabad átjárást. Ez a sikertelenség idegesítette az orosz közvéleményt és a vezető államférfiakat. Még a békés hajlamú Szazonov is félt attól, hogy Oroszország a sorozatos kudarcok miatt elveszti a balkáni szláv népek bizalmát s ezért túlságosan engedékeny volt velük szemben. Ugyancsak a balkáni szlávoknak és az ezeket pártoló pánszláv irányzatnak hódolt be Izvolszkij, mikor nyugati rokonszenvei ellenére magáévá tette Csarikov képtelen ideáját : Balkán-szövetség alakítását Törökország vezetése alatt, hogy ennek fejében megnyerje a tengerszorosokat. Törökországot ebbe a szövetségbe bevonni valóban nem sikerült, de a Balkánszövetség (mint a XIX—XX. század legerősebb szövetségei : a német-osztrák-magyar, az angol-francia és az angol-orosz) az elképzelhetetlenből valóra vált. Amíg azonban ez a szövetség megköttetett, addig a diplomáciai játék kaleidoszkópszerűen dobott felszínre változatosnál változatosabb terveket s el kell hinnünk, hogy a balkáni háború egészen más szövetségi viszonyok közt is kitörhetett volna. Egyik, Aehrenthal által visszautasított elgondolás pl. románbolgár-török blokk lett volna, osztrák-magyar vezetés alatt. Ezt a kombinációt és több más társát az a meggyőződés dobta a halvaszületett ideák közé, hogy Balkán-szövetség abban a formában, amelyben végül mégis létrejött, egyszerűen elképzelhetetlen. Szerbia észak felé, a monarchia ellen csinált frontot, Bulgária csak Törökországtól nyerhetett. Montenegro csatlakozását hihetetlenné tette a dinasztikus féltékenység : Miklós király önállóságának végét jelentette volna a nyelvre, vallásra és vérre rokon szerb nép nagyobb arányú győzelme. Görögországot Szerbiával is, Bulgáriával is ellen-8*
