Századok – 1937

Szemle - Endes Miklós: Erdély három nemzete és négy vallású autonómiájának története. Ism.: Sinkovics István 114

114 szemle. Nevük alapján nagyrészben szintén ruténeknek kell tartanunk azokat a szerkesztő által oláhnak minősített menekülteket is, akik 1 692-ben Káinoki Sámueltől a szárazajtai erdőbe telepítve, ott Zalánpatak falut alapították. A kötet bő és tárgyi tekintetben is teljesen kielégítő név- és tárgymutató egészíti ki. A forrásközlés, melyben a szerkesztő a Történelmi Társulat forráskiadási szabályzata szerint járt el, kiváló és gondos, bár В. a békekötés óta még távolabbivá vált Háromszékből irányította a szedés és korrektúra fáradságos munkáját. Amikor ennek a székelységre vonatkozó forráskiadványnak megjelenését a történettudomány őszinte nyereségeként könyveljük el, köszönettel és elismeréssel adózunk a szerzőnek, aki annyi idő után sem hagyta veszt ndőbe menni még jóval a világháború előtt nagy szorgalommal és sok fáradsággal összegyűjtött anyagát, és a, Magyar Tudományos Akadémiának, mely a középkori forrásanyagkiadás csaknem teljes szünetelése közepette elősegítette a szerző szép szándékának valóraválását. Fekete Nagy Antal. Endes Miklós: Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története. Budapest, 1935. 8°. X, 553 1. Az Erdély iránti kegyelet adott ösztönzést e testes kötet megírására. Szerzője Erdély „boldogabb jövőjéhez" szeretne hozzájárulni, midőn a - magyarsághoz való tartozás tudatát igyekszik munkájával ébrentartani. E nemes cél megvalósítása érdekében nem kisebb feladatra vállalkozott, mint a három erdélyi nemzet ós a négy bevett vallás történetének megrajzolására. A sajátos erdélyi alkotmány fejlődését végigkíséri azon a változatos úton, amely a középkori Erdélytől a mai Erdélyig vezet. A terület szellemi ós anyagi életét irányító magyarság, székelység és szászság mellett figyelme kiterjed a „negyedik ncmzet"-re is : az oláh lakosság helyzetével, fokozatös erősödésével és térhódításával az első telepesek megjelenésétől kezdve szintén behatóan foglalkozik. Mindezeket E. elsősorban az irodalom alapján ismerteti, egyúttal azonban felhasználja a kiadott forrásanyagot és ennek segítségével írja meg azokat a részeket, amelyeknél feldolgozások nem állottak rendelkezésére. Bár sok esetben alig gyarapítja eddigi ismereteinket, munkájának mégis vitathatatlan érdeme, hogy dicséretes alapossággal, világos előadásban hozzáférhetővé teszi a tárgyalt kérdéseket mindazok számára, akiket érdekel Erdély sorsának alakulása. Az író tárgyszeretetének tulajdonítható, hogy némelykor olyan jelenségeket vagy eseményeket részletez, amelyek nem volnának feltétlenül szükségesek a vázolt fejlődés szemléltetéséhez. Könyvéből világosan látszik, hogy az erdélyi történet egyes szakaszait mennyire elhanyagolta a magyar történetírás, mennyire hiányzanak néhol a részletmunkák, amelyekre az összefoglaló feldolgozás támaszkodhatna. Szilágyi Sándor a Rákóczifelkelés után következő időket csak „rövid kivonatban" tárgyalta, mert „e kornál már megszakad a történeti irodalom" s a munkájának megjelenése óta eltelt hét évtized alatt alig akadtak olyanok, akik kísérletet tettek volna ennek a hiánynak pótlására. Amilyen mértékben érdekelte ugyanis a történészeket az önálló állami életet folytató fejedelemség sorsa, annyira nem méltatták figyelemre Erdélyt mint Habsburg-tartományt. így azután éppen a hozzánk közelebb eső századok maradtak homályban, amelyek a mai helyzetet talán több vonatkozásban meg tudnák magyarázni. A világháború óta történetírásunk kötelezettsége Erdéllyel szemben sokszorosan megnövekedett. Nagyon időszerű feladata a román történeti irodalom ered-