Századok – 1937

Szemle - Müller; Georg: Die deutschen Landkapitel in Siebenbürgen und ihre Dechanten 1192–1848. II–III. k. Ism.: Barta István 112

112 szemle. Károlynak a nevét is megőrizte az elfeledéstől. Könyvét a templomban és rendházban egyebütt található művészi emlékek és ereklyék felsorolása s a kórház fejlődésének s mai szervezetének bemutatása teszi teljessé. Kampis Antal. Müller, Georg: Die deutschen Landkapitel in Siebenbürgen und ihre Dechanten. 1192—1848. Ein rechtsgeschichtlicher Beitrag zur Geschichte der deutschen Landeskirche in Siebenbürgen. (Beiträge zur Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte der Deutschen in Rumänien. 8. Heft II—III.) Hermannstadt, 1936. 8°. 181—534. 1. Szerző az erdélyi szász történetírásnak napjainkban a legbuzgóbb és legtermékenyebb munkása. Jelen műve szerves egészet alkot a Századok 1936. évf. 111. l.-ján ismertetett első résszel, így az ottani megállapítások jobbára e második-harmadik részre is alkalmazhatók. M. továbbra is követi az első részben alkalmazott módszert : apró adatok tömegéből vonjale az önként adódó következtetéseket,amelyek szerves egésszé fogják össze az első olvasásra meglehetősen szétfolyó adathalmazt. A magánkegyúri jogról szóló mai ismereteink mellett valószínűnek látszik az a nézete, hogy az Andreanum nem megadja, hanem szentesíti a bevándorlás óta meglévő földesúri kegyúri jogot. Az újkori magánkegyúri jog terén ismeretei felülmúlják a miénket. A káptalani gyűlések szervezete, működése, a fraternitások, a gyűlések messzemenő önállósága a statutumhozás terén, a káptalani tisztségek viselői : a Dekan, Altdekan, Senior, Notar, Kollektor, Divisor stb., mindegyiknek a választása, működése, hatásköre, különleges jogai, amelyek közül a dékán jogai sok tekintetben egy püspökéivel felérnek : ezeknek a pontoknak az első részben tapasztalt alapossággal való tárgyalása tölti ki a munka jelen második, nagyobb felét. Szerző az idevonatkozó legkisebb részletet sem hagyja figyelmen kívül, túlzásoktól pedig megóvja az, hogy messzemenő következtetések levonására alig vállalkozik. Sőt éppen a túlságos adatszerüség az, amit a munka hibájául róhatunk fel. Letagadhatatlan hiányérzettel látjuk, hogy a szerző a bámulatos adattömeg összegyűjtése és szakszerű elrendezése után lemondott arról, hogy kísérletet tegyen az egész kérdéskomplexum szintétikus együttlátására, értve ezalatt egy olyan feldolgozást, amely a szász egyházi szervezet életét egyrészt az egyetemes szász kultúrfej lődés, másrészt az európai egyházi fejlődés síkjába állította volna be. így azután csak a sorok közül olvasható ki a munka egyik legfontosabb eredménye, annak a megállapítása, hogy milyen nagy eredményeket ért el az erdélyi szász egyház a középkor végén az egyetemes egyházi hierarchiától való függetlenülós terén : olyan eredményeket, amelyek nemcsak az ekkor még egységes magyar egyházpolitikai fejlődésben egyedülállók, hanem a középkorvégi német Territorialkirche jegyeivel összehasonlítva is gyakran újat jelentenek. Igaz ugyan, hogy egy más, szellemtörténetinek nevezhető módszer az amúgy is tekintélyes terjedelmű munkát a kétszeresére növelte volna, de azt hisszük, hogy legalább ilyen arányban növekedett volna a munka magasabb értelemben vett tudományos értéke is. Jelenlegi formájában is kétségtelenül nagy értéke azonban az, hogy csaknem minden előmunkálatot elvégzett egy olyan szintézis számára, amely az erdélyi szász egyházi fejlődóst a fenti szempont szerint fogja megrajzolni. Barta István (Bécs). Barabás Samu : Székely oklevéltár. 1219—1776. Budapest, 1934. M. Tud. Akadémia. 8°. XXXIII, 490 1. A XVIII. században meginduló tudományos nemzeti történetírás kiterjesztette figyelmét az