Századok – 1937

Szemle - Br. Petrichevich Horváth Emil: A Petrichevich-család általános története. I. Ism.: Bottló Béla 108

108 SZEMLE. Miklósv Zoltán: A magyar király tengeri hajóhada а középkorban. Budapest, 1934. 8°. Ï35 1. Egy „elfelejtett, sőt olykor le: tagadott intézménynek" történetét akarja megírni a szerző. Hiszen Horvátország és Dalmácia történetével általában keveset foglalkoztak hazai historikusaink, a magyar király hajóhadáról pedig csak elszórt adatokat találunk az irodalomban. M. érdeme, hogy okmánytárak kiaknázatlan anyaga és eredeti oklevelek alapján kiemelte a feledés homályából ezt a szerény, de nemzetünk életében mégis szerepet játszott intézményt. Dalmácia birtokbavétele után a magyar királyok szükség esetén a partmenti lakosság hajóit vagy zsoldos gályákat használtak hadi célokra. IV. Béla az első, aki hajóhadat próbált szervezni királyi, városi és főúri hajókból. Ez a flotta azonban még jelentéktelen volt, egységes vezetéssel nem rendelkezett, nem is csoda, hogy а XIII. század végére eltűnt. A királyi hajóhad igazi megalapítója Nagy Lajos, akinek nápolyi ügyei miatt volt szüksége tengeri erőre. Most már a hajóhad létszáma is tekintélyes é.3 egységes vezetés alá kerül. Élén a tengernagy áll, kinek felettese a dalmát bán. Ez a hajóhad természetesen nem hasonlítható a nagy tengeri hatalmakéhoz, mégis sok fontos szolgálatot tett a magyar királynak, mert Dalmácia megtartása hajóhad nélkül lehetetlen volt. Sajnos azonban, a magyar tengerpart nem állt soha eléggé a politikai érdeklődés középpontjában, valahogy mindig másodrangú kérdés maradt. Lassanként a magyar korona véglegesen elvesztette ezeket a területeket és a hajóhad is szétfoszlott. M. a hajóhad egész történetével részletesen megismertet, kiterjeszkedik szervezetére, felszerelésére, a hajók milyenségére, működésére stb. Legfeljebb azt a megjegyzést tehetjük, hogy munkája túlságosan apró fejezetekre tagolódik s hogyha a bizonyító anyag és adatok egy része a jegyzetekben foglal helyet, ez emelte volna a munka egységét. A szerző önzetlen tudományos munkásságát dicséri, hogy a mai nehéz viszonyok közt saját kiadást bocsátott közre. F. Csapodi Csaba. Báró Petriehevieh Horváth Emil: A Petriehevieh család általános története. Első rész, I. kötet. 1069—1526. Budapest, 1934. 8°. 372 1., 20 képpel, 4 térképpel és 1 leszármazási táblával. E mű a családtörténet keretein túlmenve köztörténet is, mert a horvát történet hátterébe állítja bele a Horvátországból Erdélybe áttelepedett nagymultú család sorsét. Hazai irodalmunk az összeomlásig alig foglalkozott kívánatos mértékben a horvát nemzet történetével. P. munkája régi mulasztást tesz tehát jóvá, amikor Karácsonyi Jánosnak a magyar nemzetségek kutatásával kapcsolatos előmunkálatai után az időközben napvilágra került újabb anyagot és a módszeresebb kutatás eddig nálunk még nem ismert eredményeit is felhasználja. Művében kitér a dalmát tengerpart problematikájának ismertetésére, különös részletességgel foglalkozik Kálmán királynak a horvátokkal kötött 1102. évi paktumával, mely a magyarhorvát állami kapcsolatnak egyik sarkalatos pontja volt s amelyet a család egyik őse, Mogorovich Péter (Petrich) 11 társával együtt kötött meg Kálmán királlyal abból a célból, hogy a kiváltságos 12 horvát ősnemzetség helyzetét továbbra is biztosítsa. Kimutatja a szerző, hogy a Petrichevich-család miketinczi ága, melynek tagjai a XVI. századi horvát történelemben játszottak nagy szerepet, azonos a család raduchi ágával, melyből az erdélyi Széplakra történt áttelepedés után a báró Széplaki Petriehevieh Horvátok és a gróf Horváth-Tholdy-család származtak. Érdekes megállapítása továbbá, hogy a Magyarországra áttelepedett Bartakovich-család tulajdon-