Századok – 1937
Történelmi irodalom - Gesamtinventar des Wiener Haus-; Hof- und Staatsarchivs. Hrsg. von ... Ludwig Bittner. Ism.: Miskolczy Gyula 96
TÖRTÉNETI IRODALOM. 99 ízben nélkülöznie kellett a jogai védelmére szolgáló okleveleket és aktákat ; ez a tény vezetett a házi udvari és állami levéltár szervezéséhez. Az osztrák tartományok centralizációját megvalósító királynő visszanyúl a Schierendorff-féle tervhez ; az első igazgatót, Rosenthalt megbízza, hogy a ,,Schatzgewölbe"-ben és a „Schatzkammer"-ben fekvő okleveles anyagon kívül Prágából, Grácból és Innsbruckból is gyűjtse össze az uralkodóház jogait vagy az állam érdekeit érintő irományokat (pragmatica sanctiók, örökösödési szerződések, compactaták stb.). Mária Terézia elgondolása szerint (a kivitel Rosenthal memoranduma alapján történt) az új levéltár tehát egyelőre oklevélgyűjtemény lett volna, s anyagát a Betreffsprinzip alapján szedték volna össze. A kor gondolatvilága még távol volt az „összlevéltár"-nak, egész levéltártestek összesítésének a fogalmától, s így csupán az említett két bécsi levéltár, valamint a prágai korona-levéltár egyesíttettek teljes egészükben. Lotharingiai Ferenc császár halála (1765) után az új állami levéltárba került a lotharingiai hercegek zárt levéltára is. A napoleoni idők okozta területváltozások s Hormayr igazgatósága új életet hoztak a levéltárba : 1805-ig nagy irattestek kerültek oda Velencéből, Trientből, Brixenből és Innsbruckból, később Salzburgból és Berchtesgadenból. 1807-ben Hormayrnak sikerült keresztülvinnie a volt német birodalmi kancellária levéltárának, majd a Belgiumból menekült levéltáraknak a bekebelezését. Ekként a legmodernebb időkig terjedő, egyetemes tartalmú levéltár jött létre. Ugyancsak Hormayr érdeme az is, hogy a császári kabinet, az államkancellária és az udvari kamarási hivatal irattárai folytatólagosan az állami levéltárba kerültek, mert a tudósnak is kiváló igazgató nagy energiával karolta fel azt az eszmét, hogy a vezetésére bízott intézményből központi levéltárat alakítson — az alapítók szándékán túlmenőleg. A Rosenthal-féle kiválogatási programmot feláldozták annak az elvnek, hogy az összes, az állam birtokában levő oklevelek és akták egy levéltárba kerüljenek, amivel lerakták az állami levéltár mint világlevéltár alapjait. Egymásután vándoroltak oda a feloszlatott kolostorok levéltárai, a régi spanyol tanács regisztratúrája és más osztrák kormányzati regisztratúrák Olaszországból, a volt német birodalmi levéltárak, valamint a mainzi főkancellári levéltár, nagy állagok az államkancellária irattárából és az úgynevezett Kossuth-levéltár. 1850 után azonban veszendőbe ment a központi levéltár gondolata, s az 1867-iki kiegyezés végleg megszüntette az eszme létjogosultságát. A kiegyezéssel — ebben is híven követve a politikai változást —- közös ügy lett az állami levéltár közigazgatása, éppúgy, mint a kabinetből s a közös hatóságoktól oda bekerülő anyag. Különösen érdekelhet minket az a tény, hogy a magyar delegáció vetette később fel egy nagy központi levéltár megvalósításának, az állami, a kamarai és a hadügyi levéltárak egyesítésének gondolatát, s hogy osztrák ellenzésre, főleg Arneth közbelépésére hiúsult meg ez a terv. A csekély modern levéltári képzettség felett rendelkező Arneth, aki a kiválogatási rendszeren sohasem jutott túl, egyébként kevés gondot fordított az anyagállomány kiegészí-7*
