Századok – 1937

Történelmi irodalom - Gesamtinventar des Wiener Haus-; Hof- und Staatsarchivs. Hrsg. von ... Ludwig Bittner. Ism.: Miskolczy Gyula 96

98 TÖRTÉNETI IRODALOM. ismertessen. Nem is akar ez az inventárium más lenni, mint egy genetikus-kritikai módszerre felépített vezető a levéltár állagain keresztül ; a legtöbb, amit egyelőre kívánhatunk tőle, az, hogy az egyes állagokról tartalmi áttekintést nyújtson, s ezekhez az áttekintésekhez megjegyzéseket fűzzön az állag keletkezéséről és összetételéről. Egyelőre — mondottuk —, mivel ez nem lehet végcél, aminthogy nem is az. Egyes levéltári tisztviselőknek a közelmúltban megjelent művei jelölik meg azt a határt, amely az egyes nagy irománytestek feldolgozásánál célként szemük előtt lebeg. Nem lehet kérdés tárgya, hogy a mérhetetlen anyag minél pontosabb feldolgozást igényel, hiszen igen heterogén hatóságok működésének az emlékét tartalmazza, s emellett a mult században uralkodó áldatlan „Betreffsprinzip" befolyása alatt nem egy esetben hatalmas iratgyüjtemények szakíttattak ki organikus összefüggésükből. A levéltár létrejöttének és fejlődésének megírását maga Bittner végezte el, a bár nem nagy terjedelmű, de értékes idevágó irodalom (Winter, Mitis, Stowasser, Kletler, Mayr, Gross és a többiek műveinek) lelkiismeretes felhasználásával. Az állami levéltár birtokállományának fejlődésében az osztrák hercegek levéltára vehető fel kiindulópontul. A Babenbergek levéltárát 1137 óta Klosterneuburgban őrizték, s 1180-ban rendezték első ízben. A Babenbergek kihalása után a levéltár először Ottokárra, majd a Habsburgokra szállott, s az utóbbiak a legértékesebb okleveleket 1299-ben a lilienfeldi kolostorban helyezték el. Az állami centralizáció és az állami hivatalszervezet eszméjének első nagy képviselője, Miksa császár, már 1501-ben gondol egy nagy levéltár építésére ; 1512-ben egy bizottság, amelynek a kiváló humanista, Cuspinianus is tagja volt, rendeletet kapott az oklevelek gyűjtésére, átvizsgálására és rendezésére, azzal a meghagyással, hogy a rendezett levéltárat a bécsi Burgban helyezze el. Egyik terv sem valósult meg. Cuspinianus unokaöccse, W. Putsch, gyűjtötte össze az okleveleket a különböző őrzőhelyekről, rendezte és dolgozta fel őket repertóriumokban 1527—47 között. Az osztrák hercegek levéltára — kimondottan oklevél-levéltár — ezzel meg is merevedett, s nem fejlődött tovább. A XVI. században új központi hivatalok keletkeztek, aktákkal és hivatali könyvekkel ; az oklevelek már csak az ügymenet végső pontján szerepeltek, s az akták közé kerültek az egyes hivatali regisztratúrákban. Csupán az udvari hivatalok mellett fejlődött ki egy külön, az 1522—1656 közötti időt átfogó oklevél-gyűjtemény az uralkodóház ügyeiről, amelyet a „Schatzkammer"-ben helyeztek el, míg a régi hercegi levéltár a ,,Schatzgewölbe"-ben őriztetett. Az első abszolutizmus idején a központosításnak mint kormányrendszernek első kísérleteivel kapcsolatban jelentkeztek az első tervek egy összlevéltdr (Gesamtarchiv) alapítására, mégpedig — logikusan — azzal a rendeltetéssel, hogy az uralkodó család érdekeit szolgálja. (Jellemző tünet, hogy Schierl von Schierendorff 1705 és 1715 között az osztrák tartományok központi rendi gyűlésével kapcsolatban beszél először egy állami és házi levéltár alapításáról.) Az örökösödési háború idején Mária Teréziának nem egy