Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA. 1561 1571. 73 kai az Űrnak szentségit osztani, mert a tisztáknak minden tiszta" (M. A. Q3 ) ; másika szerint pedig ,,szabad usorálkodni" (u. o. S4 ), azaz kamatot szedni. Az első az engesztelhetetlen katolikus-protestáns ellentéttel szembe a „Szellem" emberének szuverén felülemelkedettségét állítja (a közös templomhasználat különben kényszerűségből tényleg nem egy helyt megvalósult s hosszan gyakoroltatott, de persze nem ezzel a jellegzetesen spiritualista indokolással : „a tisztáknak minden tiszta !") A második pedig a középkorból átöröklött s a reformátorok nagyobb részétől is vallott konzervatív theologico-oeconomicus felfogással szemben, amelynek Méliusz is híve volt,1 nem annyira mélyebb gazdasági s egyben bibliai meggondolással, ahogyan Kálvin körülbelül egyidejűleg tette, mint inkább valószínűleg csak ugyanazzal a spiritualista, bár persze szintén a Bibliából idézett indokolással („a tisztáknak minden tiszta !") hirdeti a gyakorlatban amúgy is rég általánossá vált kamatszedés jogosultságát a keresztyén emberre nézve. 9. Az eddigiek után talán joggal megállapíthatjuk azt az eleddig tudtunkkal észre sem vett tényt, hogy Debrecenben, a reformáció százada hatodik évtizedének legelején a reformáció addigi nyugodtabb fejlődésvonalát olyan hitújító eszmék fellépése bontja meg, amelyeknek nemcsak antitrinitárius és általános spiritualista, hanem anabaptista kapcsolataik is vannak. Ezzel szemben természetesen első pillanatra feltűnő' hogy Arany Tamás és névtelen elvrokonai tanításaiból pontosan éppen az anabaptizmus legfőbb parolája : a gyermekkeresztség elvetése és a keresztségnek kizárólag felnőttekre szorítása (amiről, bár nem szabatosan és egyoldalúan el is nevezték őket ,,újrakeresztelők"-nek) hiányzik. Hogy ez nemcsak a följegyzésekben mutatkozó hiány, hanem mind Aranynál, mind társainál valósággal is hiányzott, arra biztos következtetést enged vonni egyrészt az a körülmény, hogy e tannak és e gyakorlatnak őnáluk való előfordulására a Méliusz cáfolata még csak célzást sem tesz (sőt egyéb, ez évekbeli irataiban sem hadakozik, legföljebb egy-két mellékes célzást tesz az anabaptisták keresztségtana ellen !), másrészt ugyanerre enged következtetni, talán valamivel még biztosabban, az a szembeszökő tény is, hogy az itt-ott elég rosszindulatról tanúskodó 1564-i, Debrecent 1 Ld. „Szempontok a magyar kálvinizmus eredetének vizsgálatához" c. tanulmányomban, Századok 1934. 273—274. 1.
