Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75

•66 RÉVÉSZ IMRE. is merítettük. A vele egyszerre fölmerült, bár nem neki tulajdonított (de valamiféleképen azért mégis csak az ő gondolkozásával rokon) ,,egyéb sok tévelygések" közt azonban még nem egy olyan van, amelyik anabaptista-spiritualista eredetre, általában a nemreformátori protestantizmus szellemére vall. Ilyen az, hogy „soha a fattyak nem idvözülhetnek, mert rabok és nem tiszta ágyból valók" (M.—A. P2

), ami egy rajongásba átcsapó erkölcsi rigorizmus érvényének illetéktelen kiterjesztése oly területre, amelyet Isten kizárólag magának tartott fenn : tudniillik az üdvösség elnyerésének kérdésére.1

Ilyen az, hogy „szabad mind férfiúnak és 1 E tévtannak Méliusz a Debrecen—Egervölgyi Hitvallásban külön cikkelyt szentel (Confessio Catholica : = Conf. Ecclesiae Debreciensis. R. M. К. II. 85—86. y? levél). V. ö. E. F. K. Müller Die Bekenntnisschriften 374. 1. és Kiss Á. i. m. 282. 1.) A tan bizarrságáraés ritka előfordulására jellemző,hogy sem a református (E. F. K. Müller), sem a lutheránus (J. T. Müller) hitvallásgyüjteményekben •— a Debrecen-Egervölgyi Hitvallás fentidézett helyét kivéve •— egyetlen egy esetben sem, még csak célzásképen sem említtetik, annál kevésbbé cáfoltatik ez a tévelygés. Lehet, hogy a morva anabaptisták rigorisztikus házassági felfogásának és nemi erkölcstanának egy egészen szélsőséges kicsapódása. Lehet az is, hogy az első kidolgozásában már Zwinglire visszamenő református biblikus szövetséggondolatnak egy torz és korcs változatával vagy párhuzamával állunk szemben. E szövetséggondolat szerint ugyanis hívő szülők gyermekei szüleikkel együtt benne vannak az Isten szövetségében (minek következtében a keresztségben, mint az újszövetség jegyében, részeltethetők, de másfelől, ha kereszteletlenül halnak is meg, bizonyosak lehetnek hívő szüleik az üdvösségük felől). Ezt torzítja és csavarja talán az aszkéta-rigorista rajongás arra, hogy tehát nem hívő : erkölcstelen, Isten törvényét megsértő szülők gyermekei nem üdvözülhetnek. — Nem találom e nézet nyomát a középkori (albigens-katharos, valdens, huszita-pikárd stb.) szektatörténet nagy adattárában sem (I. Döllinger, : Beiträge zur Sektengeschichte des Mittelalters I—II. München, 1890), ahol pedig az Arany és társai-féle nézeteknek jónéhányát (így például a lélekaluvást és lélekhalált stb.) a legkülönfélébb és legbizarrabb változatokban meg lehet találni s ahol éppen a nemi vonatkozású aszkétizmusra és rigorizmusra is megdöbbentő és visszataszító példák sora található (például a terhes asszonyban démon van ; ha az ilyen teherben hal meg, elkárhozik stb.) — Végül az is lehet, hogy a más vonatkozásban oly erősen antinomista spiritualizmus a maga rajongásában egyszerre a másik szélsőségbe csapva át, a mózesi törvény egyik szigorú intézkedését (Deut. 23 : 2. ,,A fattyú se menjen be az Úrnak községébe : még tizedízig se menjen be az Úrnak községébe") hirdeti — egészen tótágast álló fanatizmussal — az Újszövetség világában is érvényben maradónak. Hogy ennek az embertelen és keresztyéntelen törvényeskedésnek még a Méliusz-korabeli rajongás lehiggadtával is akadhattak Magyarországon s éppen a tiszántúli részeken képviselői, arra következtethetünk abból, hogy Félegyházi Tamás debreceni lelkipásztor