Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA. 1561 1571. 59 "vitt predesztinacianizmust, a „sanctum peccatum"-nak ugyanezt a felértékelését1 s ugyanez összefüggésben bukkan fel nála annak a hangoztatása is, hogy az örök életbe csak a feltámadás után megyünk. Ezt ugyan — abban az értelemben, hogy a teljes és tulajdonképeni örök életbe csak a feltámadáskor jutnak el a választottak — maga Méliusz is tanította,2 de semmiképen nem a lélekaluvást, illetőleg a léleknek a testtel együtt való időleges megsemmisülését akarta vele támogatni. A predesztináció spiritualisztikus értelemben való szélsőséges kiaknázása jellemzi Camillo Renato tanítását is, aki ugyancsak a 40-es évek közepétől Felső-Olaszországban működik. Az újjászületés szerinte a Szentlélek abszolút kegyelmi munkája a kiválasztottakban (magát is ezért hívja Renato-nak!), elannyira, hogy a kegyelem e munkájával szemben nincs jelentősége sem a Krisztus érdemének és engesztelő áldozatának, sem pedig a törvénynek (a tízparancsolatnak), amelyre a választottak, tehát az újjászületett hívők egyáltalán nem szorulnak rá. A „christianus ille spiritus" birtokában a hívőknek a sákramentomokra is kizárólag mint jelképekre és megkülönböztető jelekre van szükségük : tehát úgy az úrvacsorára, mint a keresztségre is természetesen csak a felnőtteknek. 0 is hirdeti a lélekaluvást, illetőleg a lélekhalált, amelyet a test halálával együtt annyira természetesnek tart, hogy szerinte Ádám és ivadékai akkor is meghaltak volna testi halállal, ha a bűn nem is lép közbe.3 Ez a spiritualisztikus-libertinus predesztinacianizmus a graubündeni református egyházban még hosszú évtizedeken 1 A humanista képzettségű anabaptista-spiritualista Denck János (meghalt 1527.) szintén azt tanította, hogy a bűneset az emberi szellem szabadságát nem befolyásolta : a hívő ember az eset után szabadabb, mint az eset előtt volt. Ő azonban, a fentiekkel ellentétben, nagyon is predesztinációellenes s éppúgy mint Hubmaier— Huterék, a szabadakarat föltétlen híve ; a bűn szerinte semmiféle formában nem jöhet Istentől : „sofern sie etwas ist, ist sie gut ; sofern sie böse ist, ist sie vor Gott ein nichts." (A. Hegler, Realenzykl. für prot. Theol. u. Kirche3 4. 579. 1. V. ö. E. Doumergue: Jean Calvin, les hommes et les choses de son temps. VI. Lausanne, 1926. 445. skk. 1.) Denck a velencei zsinattól és Aranytól eltérőleg az ördög létezését is hitte s azt tartotta, hogy egy végső nagy, egyetemes apokatastasisban az ördög is üdvözül majd. Trechsel i. m. I. 19— 21. 1. 2 Ld. bővebben Méliusz ós Kálvin című dolgozatomat, i. h. 3 Rosius de Porta i. m. 83—86. 1. V. ö. Benrath, Theol. Stud. VL. Krit. 1885. 19—20. 1. és Gesch. d. Ref. in Venedig 76—77. 1. "Trechsel i. m. 85. skk. 1.
