Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75

•60 RÉVÉSZ IMRE. keresztül okozott, Olaszországból könnyen átszivárogva, izgalmakat, fejtöréseket, eretnekítő határozatokat. Az a tanítás, hogy „Isten a bűnnek oka", még a hetvenes években is újra meg újra fölmerült ott.1

Nincs benne semmi csodálatos, ha — valószínűleg magyar ifjaink olasz tanulmányai révén — más anabaptista-spiritualista-antitrinitáriuslibertinus nézetek kapcsán Magyarországon is felbukkan. Hogy éppen református talajon bukkan fel, az a predesztináció-tan kapcsolata következtében nagyon is érthető, de ugyanígy érthető az is, hogy a református egyház kezdettől fogva a legnagyobb eréllyel vette föl á harcot ellene : nemcsak szégyenbe hozatni nem engedhette magát e veszedelmes tévelygés által, de a bibliai kijelentés tisztaságát és teljességét is meg kellett vele szemben védelmeznie. Az 1564 táján Debrecen felől szállongó vàdak közt is természetesen merült föl ezek után nemcsak a kettős predesztináció és evvel kapcsolatban a reprobáció tana (amely „vádakat" Méliuszék legmélyebb meggyőződésükkel, mint igazságot vállalták), hanem az is, hogy a debreceniek „fátum Stoicum"-ot hirdetnek, Istent teszik a bűn okává s azt tanítják, hogy a döghalált semmiféle meneküléssel vagy orvossággal nem lehet kikerülni, ha tudniillik egyszer valaki arra van rendelve, hogy abban haljon meg (M. Ap. B5 sk., D4

sk.). Főleg Camillo Renato, majd a vele rokon elvű Tiziano fellépése következtében a spiritualista szellem és nézetek már a negyvenes évek második felében akkora elterjedést vesznek egyrészt a velencei köztársaság dominiumában, másrészt az Itáliával határos svájci, főleg bündeni területeken, hogy az egyre szaporodó hívek között már nemcsak szervezkedésre, de az egymással is összeütközni kezdő különféle nézetek tisztázására is szükség van. A belkörű kavarodást főkép az okozta, hogy a többé-kevésbbé egységesen anabaptista és spiritualista hajlamúak erősen megoszlottak a Krisztus istenségének és a Szentháromságnak a tana körül, amelyhez némelyek ragaszkodtak, míg mások •— lehet, de nem bizonyos, hogy Servet hatása alatt3

— már ekkor határozottan elvetették. A vélemények tisztázását először az 1549 végén vagy 1550 elején Vicenzában tartott összejöveteleken kísérelték meg.2

Ez nem bizonyulván eléggé célra-1 De Porta i. m. 193. skk., 613. skk. 1. 2 K. Müller i. m. II/2. 119. 1. 3 Ez úgynevezett „collegia Vicentina"-nak a régebbi unitárius történetírásban (Wiszowaty, Sand stb.) erősen túlzott és legendásan kiszínezett jelentőségét valódi történeti világításba legelőször Trechsel helyezte i. m. 391. skk. 1. V. ö. Benrath, Theol. Stud. u.