Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75

•56 RÉVÉSZ IMRE. csak egy olyan lélek-tanra lehetett fölépíteni, amely már ,,ab ovo", azaz ,,a semine" tagadta a lélek önállóságát s a testet és a lelket, sőt még a szellemet (spiritus) is egyaránt az emberi spermából származtatta.1 Krisztusról Arany felléptével egyidejűleg az a tanítás is forgott már Debrecenben, hogy „nem mind ez világot váltotta meg... és nem mindenekért holt meg, hanem csak a választottakért" (M. —A. P). Ez a felfogás a református predesztináció-tan alapján csak annyiban helytelen és félreérthető, amennyiben — mint Méliusz Augustinus nyomán megállapítja — ,,pro omnibus mortuus est sufficienter, pro electis tantum efficaciter" (u. o. P2). De hogy a predesztináció bibliai tanának még nagyobbfokú túlhajtására és félremagyarázására magában Aranyban is megvolt a hajlandóság, azt mutatják a bűnnel és a bűnesettel kapcsolatos, valamennyi közt legfeltűnőbb s a magyar reformációban tudtunkkal egyebütt elő nem fordult vagy legalább is ily vakmerő élességgel ki nem fejezett tanításai. 5. Arany szerint „Ádám elesvén, ném vesztette el az. ártatlanságot, az Isten kegyelmét és az életet, hanem inkább akkor találta meg ..." Istentől ugyanis Ádámot a bűn sem szakaszthatta el, hiszen „ha Ádám Isten frigyében és szerelmében volt, soha az választottakat senki Istentől el nem szakaszthattya . . . valakiket Isten be írt az ő könyvébe és el választott az örök életre, azok el nem veszhetnek" (M.—A. G2

sk.). „Az Ádám bűne volt Ádámnak eseti előtt is" : volt, mert Isten tudta a bűnt ; ott volt a bűn a jó és gonosz tudásának fáján és onnan áradott el (u. o. H). „Ádám nem volt szentségben és ártatlanságban az eset előtt, mert nem volt ígéreti, hanem az esetkor találta meg az ártatlan-1 Lehet, hogy ennek a tannak Debrecenben (bár, mint látjuk, nem egészen nyilt formában) való fölmerülésével függhetett valamiképen össze az a Debrecenre szórt vád is, melyet Méliusz joggal bélyegez rágalomnak, hogy : „negant mulieres habere animas et resurrecturas esse" (M.-—Ap. B8). De lehet az is, hogy Arany tanításától függetlenül is kezdték feszegetni egyesek ezt a középkorból átöröklött bizarr vitakérdést, amelyre Méliusz jónak látta az 1567-i debreceni zsinat hitvallásaiban elég részletesen kitérni (ld. Kiss Á. i. m. 519. és 555. skk. 1.). Végsőleg az egész, ma már inkább komikusnak, mint komolynak tetsző kérdés az 585-i mâcon-i zsinaton fölmerült kérdéssel „Extitit in hac synodo quidam ex episcopis, qui dicebat, mulierem hominem non posse vocari" (Gregorius Turonicensis: História Francorumlib. VIII, cap. 20) függhet össze, amelyet Valens Acidalius 1595-ben már tréfás célzattal újított föl (Dissertatio quod mulieres non sint homines). -— L. Ráth—Végh I. : Magyar kuriózumok. Budapest, 1934. 26. skk. 1.