Századok – 1936

Szemle - Márkus Jenő: Történelem és hit. Ism.: Joó Tibor. 470

[67] A PORTA TÖRTÉNETE 1526 1648. 563 újból megindul a gazdálkodás, adókötelessé még csak hosszú idő múlva válik a telek. Az a körülmény pedig, hogy a jobbágy menekülése, vagy elfutása esetén gazdaságát csupán más területre viszi át és mégis régi telkén desertáról, új szállásán nova domusról van szó, vagyis mindkét helyen kimarad a porták közül, az adóegységek számának ismét csak apadására vezet. A pusztásodás a jobbágyporták nagy részét semmisítette meg, jól ismert jelenség volt ezért a kamarák előtt is. Nem tehettek azonban ellene semmit. Törekvésük ismét csak arra irányult, hogy az egyes visszaéléseknek elejét vegyék. A jobbágyok között ugyanis elharapózott az a szokás, hogy a rovó jöttének hírére csoportosan elhagyták házukat és a bíró telküket pusztának mondva, az adófizetés alól kivonta őket. A csalás ellen a kamara nem tud más orvosságot, mint a szigorú ellenőrzést. Előírja a rovóknak, hogy mindenütt szorgosan tudakozódjanak, vájjon a puszta telket nem az összeírás idejére hagyták-e csak el.1 Az összeíráskor sok függ a rovó lelkiismeretes munkájától. Porták megállapításában, mentességek elbírálásában különböző körülményekre kell tekintettel lenni és ezeknek helyes mérlegelése a rovótól nemcsak hozzáértést, hanem az adózóknak az összeírókéval ellentétes irányú törekvései miatt nem csekély határozottságot és erélyt kíván. A dicator felületessége ép úgy meglátszik a megye portaszámának csökkenésében, mint ahogy a kamara érdekeit pontosan szem előtt tartó összeírásnak a porták szaporodása az eredménye. A rovók részéről tapasztalható hanyagságok közül a legsúlyosabb és az összeírás eredményét leginkább veszélyeztető kétségtelenül az volt, amikor az összeíró nem keresett fel minden egyes községet, hogy a bíró esküje, vagy saját személyes meggyőződése alapján állapítsa meg az adóporták számát, hanem több, esetleg nehezen megközelíthető, vagy útjából félreeső község adatairól csupán mások jelentéséből szerzett tudomást. így a liptói rovó 1560-ban Rózsahegyet és Németlipcsét „non secundum constitutiones publicas, sed saltem ad relationem prefatorum oppidanorum" rój ja meg.2 Más alkalommal a szepesi rovóra panaszkodik utódja, hogy az összeírásban igen hanyag volt és nem is ment el személye-1 1588.-i instructio. (Városi és kam. iratok, fol. Lat. 953.) Sopron megye 1599.-i statutuma szerint is „minden faluban az biro egy esküttel eskügyék megh azon mennyi deserta legyen és mikor ment ki az jobbágy az házból, nem ment ki az eontributio elől". (Kolosvári—Óvári : Corpus statutorum V. 78. 1.) 2 Litt, ad cam. 7 : 132. 36*