Századok – 1936

Szemle - Márkus Jenő: Történelem és hit. Ism.: Joó Tibor. 470

5(>8 JUHÁSZ I.AJOS. [68] sen minden faluba, hanem „ex aliorum relatione" írt össze.1 A szlavóniai porták pusztulása miatt a pozsonyi kamara 1570-ben Zermegh János és Ankerraiter János személyében két biztost küld ki Zágráb, Yarasd és Kőrös megyékbe. A porták csökkenése főként azért következett be, mert az összeírás nem falvak szerint történt, hanem körzetenként egy összegbe összefoglalva állapították meg a füstök számát.2 A kiküldött commissariusoknak ép ezért szigorúan meg­hagyja a kamara, hogy minden mezővárost és falut bejár­janak és személyesen győződjenek meg arról, hogy kinek­kinek hány portája van.3 Ettől a módtól csak ott térnek el, hol a török miatt már nem tanácsos a járás. Itt megeléged­nek azzal, ha a bíró jön hozzájuk és eskü alatt tesz vallomást a falu portaszáma felől.4 Ez a summatim való összeírás azonban, főleg Szlavóniában, a következő időkben is dívott,5 sőt olyan arányokat öltött, hogy az 1597.-i országgyűlésen a királyi hatalom pontos intézkedéseket kívánt ellene.6 Egyet­len egy körülmény volt, amikor a rovásnak ezt a módját megengedték : a török közelsége esetén. A török által fenyegetett, vagy hódolt vidékeken a rovás már csak nagy nehézségek árán mehetett végbe. A megyei hatóságok nem merészkednek a török torkába, a rovó sem jár „wythezlő erő" nélkül. Somogy megyében Sziget eleste után a dicator ispánt, szolgabírót, esküdtet nem talál, mind elfutottak és csupán „az kapithanok ereyvel" róhat.7 Nógrád 1564-ben „thörek byrtliokába wagyon, az nemesekys zegynek mynd idesthowa el bwydostak és seholth semmy rend thar­thasok nynclien".8 Az ilyen vidéken az összeíró többnyire megtelepszik egy várban, vagy kijelöl egypár falút, ahova elmegy. A környező falvakból idegyülekeznek és ő vallomás 1 Litt, ad cam. 7 : 103. 2 Earn connumerationem non villatim, sed saltern per summás et districtus esse conscriptam, quae res manifesta fraude et suspitione non caret. (F. Sisic : Acta comitialia, III. 299. i.) ... Sola inter­rogation ab arcium officialibus, quot colonus earum pertinentiae in sese haberent. (U. o. 315. 1.) 3 Omnia oppida et villas adeant et oculata inspectione per­lustrent quot quaelibet habeat portas sive fumos. (LT. o. 314. 1.) 4 Libri instr. 9. k. 34. 1. 5 1576-ban írja a kamara a zágrábi rovóhoz, hogy „non sum­matim per districtus sed per villas et fumos singulos, nominatis singulis pagis et quot fumos quique pagus contineat descriptis" legyen az összeírás. (Exp. cam. 1576. jan. 24.) 6 Magy. orszgy. eml. VIII. 388. 1. 7 1574. Litt, ad cam. 14 : 140. 8 Litt, ad cam. 7 : 216.

Next

/
Thumbnails
Contents