Századok – 1936

Szemle - Márkus Jenő: Történelem és hit. Ism.: Joó Tibor. 470

5(>8 JUHÁSZ I.AJOS. [66] Thurzó Ferenc új telepeseinek 16 évi szabadságot adott ,,és ha időnek előtte valamy rawast weznek raytok egy sem marad bennek, hanem el mennek".1 Varasd megye is azt tanácsolja a kamarának, hogy a török elől a Dráva partján letelepült menekülőket ne kezdje adóztatni, ,,ne miseri timentes talem dicam iterum fugae se committant".2 Munkács vidéki falvak soha meg nem épülnek, mert a jobbágyok, „mibelt szabadságok eltelik mindgyárt ismégh elszöknek".3 Szatmár körül szintén „csak addig laknának, míg szabadsá­goknak ideje el nem telnék".4 Ugyanezzel a magatartással, az adóztatás iránti nagy érzékenységgel találkozunk azonban olyanoknál is, kik pil­lanatnyilag semmiféle pusztulást nem szenvedtek. A nagy szegénység, az egyre súlyosbodó földesúri terhek rákény­szerítik a jobbágyságot, hogy minden újabb megterhelés alól kivonja magát ; a török, tatár és nyugati zsoldosseregek előli kényszerű menekülések pedig kifejlesztik benne a haj­landóságot, hogy ha más út nem mutatkozik, a telek elha­gyásával szabaduljon a veszélytől, amit számára az adóztatás jelent. A pozsonyi klarisszák apátnője panaszkodik, bogy nem lehet a jobbágyoktól bizonyos bordézsmát beszedni, mert „neki háborszanak és pusztán hadgyák a helt, egy leikig elfutának, az után nagy munkával imígy amúgy szállá vissza bennek".5 A Szepességben a nehéz adók és a királyi seregek ellátásának szörnyű kötelessége elől szintén szanaszét szök­dösnek a lakók.6 Alt alános szokás volt a teleknek az adóztatás és robot miatt való elhagyása a hódolt területen.7 E kor pusztásodási folyamatában nem lehet egyszerűen a jobbágygazdaságok pusztulását, a jobbágynépesség elve­szését látnunk. . Bonyolultabb jelenségről van itt szó. Érje azonban a pusztulás a gazdaságnak akár színterét, a határt, akár székhelyét, a lakóhelyet, akár a teljes jobbágygazdaságot, a portális adózás szempontjából az eredmény ugyanaz lesz, a portaszám csökkenése. Ha a gazdaság nem épül meg, a porták számában való veszteség is végleges lesz, ha azonban 1 1564. Litt, ad cam. 9 : 117. 2 1566. Litt, ad cam. 9 : 144. 8 1613. U. et С. 18 : 22. 4 Idézi Takáts S. : Múveltségtörténeti közlemények. Századok, 1908. 247. 1. 5 Pór A. : Apácák levelei a XVII. század közepéről. Tört. Tár, 1909. 45. 1. 6 Litt, ad cam. 7 : 103. 7 Salamon F. : Magyarország a török hódítás korában. (2. kiadás, Budapest, é. n.) 255. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents