Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 38–75

40 RÉVÉSZ IMRE. ként nemcsak a Troeltsch hibája, hanem többé-kevésbbé mindazoké, akik ezt a megkülönböztetést egyáltalán használják : tudniillik többé-kevésbbé valamennyien egy-egy szükségképen változó értékmérő alapján használják. Római katolikus egyházi állásponton például igazában véve a protestáns egyházak is csak szekták : ott tehát az egyháztípusnak és a szektatípusnak nyilván mások az ismérvei, mint a protestáns álláspontból kiinduló Troeltschnél. Viszont a reformáció legkiemelkedőbb „szektája", az anabaptizmus, később nagyon sok ponton az ama korbeli legkiemelkedőbb elméleti radikálizmussal : az antitrinitárizmussal összefogva, egészen határozottan az egyház megújítására törekedett, magát egyháznak, az igaz egyháznak tekintette s valóban tudott hellyel-közzel igen viharálló egyházi életet is teremteni és berendezni. Természetesen ezt az igényét — hogy tudniillik egyháznak tekintessék — a vele szemben álló közösségek a maguk dogmatikus mértékei alapján különbözőképen bírálták s legtöbbször mereven visszautasították, részben még ma is visszautasítják. De történelmi tárgyalásban egyebek között már csak azért sem szabad ezt az utat követnünk és az anabaptizmust minden további nélkül szektának bélyegeznünk, mert az Egyház újszövetségi ősképének néhány igen lényeges vonása : így legelsősorban a világi hatalomtól, a politikai és kulturális kapcsolatok elvilágiasító hatásától való teljes függetlenség, vagy legalább erre való törekvés, azután a kizárólag személyes hitvallókból álló gyülekezet kialakítása, végül a határozott éschatologikus magatartás a reformáció idején sem a régi egyház életében, sem a kialakulni kezdő újakban nem volt megtalálható, csak az anabaptista „szektában".1 weites Gewissen, die Sekte ein enges Gewissen, oft aber leider auch ein enges Herz." (I. m. 13. 1.). De ebből is csak az derül ki végérvényben, hogy „egyház" és „szekta" között nemcsak az elméletben, de a gyakorlatban s így történelmi tárgyalásban sem lehet éles határvonalat húzni. 1 Lényegileg ugyanezen az állásponton van Fr. Blanke néhány lapra terjedő, de nagyon komoly és tartalmas dolgozata : Das Wesen der Sekte (Zürich, 1934.), melyet már csak a magam fenti megállapításainak leírása után hónapokkal olvashattam el. Az enyémmel egyező kritikája után ő a szekta következő pozitív meghatározását adja : „Es bleiben als Anwendungsbereich des Begriffes Sekte also nur diejenigen Religionsgemeinschaften, in denen man sich neben Christus auch noch anderen Autoritäten unterwerfen muss." (14. 1.) Ezt a meghatározást sok tekintetben egyezőnek látom az én mindjárt következő meghatározásommal a „nemreformátori" protestantizmusról ; a szekta nevet azonban mégis jobbnak látom erre nem alkalmazni, mert az anabaptizmusról nem szólva, egyéb rajongó irányok