Századok – 1936

Szemle - Márkus Jenő: Történelem és hit. Ism.: Joó Tibor. 470

[3] A KIRÁLYI HATALOM EREDETÉRŐL. 483 Sarolt látomásában, I. Gézát Lászlóéban. Ilyen jeladásra, utasításra a XIII. század végén, a misztika virágkorában már nem volt szükség. (Ld. a Szent László-legendát.) Mi lesz azonban, mikor az 1290-tól 1308-ig terjedő időszakban, a Szent István nemzetség fiága kihaltával, majd a nőág kihalta után a XV. századi rendi uralomban a magyar nép magát tekinti a magyar királyi hatalom forrásának? Istentől ered-e a választott magyar király hatalma is, kit 1440-óta a népakarat koronáz meg? (Felesleges hangsúlyozni, hogy nép alatt itt sem valami társadalmi osztályt, hanem a királyon és tanácsán (udvarán) kívül álló, attól független elemeket értjük). Láttuk már máshelyt1

a XIII. századvégi Szent László-legenda felfogását, láttuk Kézai elméletét és ismerjük az Ottokárnál hagyományozott populáris felfogást, az események valódi eszmei hátterét, mely a hitehagyás tüzével játszik s a népet mint az ország fegyverrel való elfoglalóját nevezi meg minden hatalom forrásának. Hogy a pogányságra téréssel való fenyegetőzés nem komoly dolog s hogy a népben milyen gyökeret vert a kereszténység s ebben a keresztény felfogás a királyi hatalomról, mutatja, hogy a honszerzést már a keresztény magyarok tettének teszik meg,2 tehát a pogánykodó XIII. századvégi magyarok honszerzője és államalapítója nem a pogány Árpád vagy Álmos. Ezek a szélsőséges szabad választók is a Szent István-nemzetség s a keresztény magyar állam alapján állanak s nem az Álmos vagy a Turul-nemzetség alapján. A VIII. Bonifác politikájában kulmináló pápai hatalmi törekvések ellen szólnak ezek a XIII. századvégi kilengések, de nem a keresztény vallás, vagy akár a római egyház ellen, mint a korabeli francia nacionalista királyságot támogató irodalom sem. A magyar állam és király hatalmának keresztény alapjai nem voltak többé megingathatok : a hatalom isteni eredetű és Károly Róbert csak az angyal adta koronával koronázva lett igazi király. Ezért őrzik olyan féltő gonddal a szent koronát, melyben „quasi in eo sit ius 1 Századok, 1936. 372—82. 1. 2 ,, . . . Ungern arm und rich si jahen, ez waer wizzenlich . . . Ungerlant . . . ir vordem (t. i. a magyarok elei) hetenz mit grozer kraft den heiden aberstriten und heten ouch darumb erliten vil manigen bluotes guz ; si heten dheinen (keinen) nutz von dem babst niht mere denn alein die ere kirstenliches gelouben ; e si sich liezen berouben ires lantrehtes, e wolden si sich slehtes des gelouben mazen und dem babest lazen des si von im jahen." (Ottokár : Öst. Rheimchronik. M. G., SS. qui vernacula lingua usi sunt. V/1. 529—30. 1. 40.770—40.789. vers.) 13*