Századok – 1936

Szemle - Moór Elemér ld. Kring Miklós - 236

236 SZEMLE. eredményeket, G. nem is szolgál ilyenekkel. Saját tudományos egyéniségéhez a közel ezer oldalon végig hű marad : legértékesebbek a színpadi külsőségekről, a szcenirozásról s kivált a jelmezekről írott részek, annak bizonyságául, hogy ezt a kérdést nem lankadó érdeklődéssel nézi. A renaissance és barokk színpadi kultúra mellett kiváló szeretettel tárgyalja a távolkeleti népek művészetét is. Viszont a filozofikus elem teljesen idegenből kölcsönzött és meglehetősen háttérbe szorul. Ahol egyes jelenségeket lélektanilag is meg kellene magyaráznia, pl. a VII. fejezetben a pogány elemek beleolvadását a keresztény liturgiába, a kérdést naiv problémátlansággal, pár mondatban elintézi, amelyek inkább az előbb és utóbb mondottak stiláris összekapcsolásának célját szolgálják, mint bárminő magyarázatét. Magától értetődik és teljesen jogos, hogy német író németnyelvű munkájában a német színművészet fejlődéséről olvassunk legbővebben, azt azonban feleslegesnek találjuk, hogy egyes nevesebb színészeknek még iskolai pályájáról is tájékoztassanak, ugyanakkor, amikor a nagy francia tragikus színészről, Lekainről három mondat sincs az egész könyvben. Ha azonban már a hiányoknál tartunk, gondolkozhatunk azon is, hogy vájjon szerzőnek vagy nekünk magyaroknak' van-e nagyobb okunk szégyenkezni a színészetünkről szólókét oldal hihetetlen silánysága miatt? Vájjon a mi hibánk-e, hogy a „Színház világtörténete" írójának, úgy látszik, halvány sejteleme sincs arról, hogy ki volt Kántorné, Egressy, vagy akár Jászai Mari s hogy Molnár és Paulay Dingelstedttel és Meiningeni Györggyel egyidőben rendeztek? Vájjon nekünk kell-e pirulnunk azért, hogy egy magyar színpadkép, egy magyar vonatkozású arckép sem szerepel a. 300 melléklet között? Bizonyára nagy szégyen ránk nézve, hogy nincs egy kis idegennyelvű füzet, amely tájékoztatná a külföldi szakembert vagy érdeklődőt a magyar színészetnek a németnél mindössze félszázaddal ifjabb történetéről. Azonban a hanyagság vádja alól G. sem menthető fel. Mint a szomszédos és velünk ezer szállal összefűzött Ausztria Nemzeti Könyvtárának egyik főtisztviselője, vehetett volna annyi fáradságot magának, hogy a mutatóba kirakott pár irodalomtörténeti vonatkozás mellé odaillesszen néhány színészettörténetit is, ha másként nem, egy magyar fordító segítségét véve igénybe. Akkor azután az egész rólunk szóló rész szebb színt kapott volna, mint jelen állapotában, amikor is fináléul Biró Lajos, Lengyel Menyhért és társaik irodalmi értékelése szolgál, s a magyar olvasó nem lenne kénytelen keserű szájízzel letenni ezt a nagy összefoglalást, amely, mint annyi más társa, némán ment el a lajtántúli értékek mellett. ' M. Császár Edit. Válasz Moór Elemérnek. (Századok, 1936. 96. 1.) M. 1222-es oklevele semmi esetre sem bizonyítja magánérdekektől független államhatár fennállását a XIII. század elején. Ez az adat tipikus példája a magánbirtok- és államhatár coincidenciájának, mely az országhatár teljes bizonytalanságát (M. szerint az akkori időknek megfelelő pontosságát) eredményezte. Legentou esetében nem az a fontos, hogy a M. feltételezte államhatár mellett feküdt-e, avagy attól távolabb, hanem az, hogy a XIII. század elején egy Lajtamenti földnek örökadománykép nem magyar kézre kerülése a legsimábban történt, ebben semmi feltűnőt nem láttak, a XIV. század elején viszont ugyancsak egy Lajta-menti birtok (Alramus) egyszerű bérbeadása osztrák polgároknak a határok áttörését jelentette, sőt nota infidelitatis vádját vonta maga után (1. id. Évkönyv IV. évf. 12—15. 1.). A különbség szembeszökő. Ez és egyéb bizonyítékok