Századok – 1936

Szemle - Bónis György: A bírósági szervezet megújítása III. Károly korában (Systematica Commissio). Ism.: Degré Alajos. 228

SZEMLE. 229 szörnyű állapotának összes okait tárgyilagosan megvilágítani, forrásai kissé egyoldalúak ós talán nem kellene egészen hitelt adni annak a képnek, melyet az Einrichtungswerk osztrák szerkesztői a magyar bíróságokról festettek. (36—38, 46. 1.) Tagadhatatlan, hogy a magyar bíróságok helyzete tekintetében magyaroktól származó adat alig van, de például felhasználhatta volna erre az 1708-as gravamenek anyagát is. A tanulmány második és harmadik fejezete főleg szellemtörténeti szempontból érdekes. A különböző reformjavaslatok anyagának ismertetéséből kitűnik, hogy ugyanaz a gondolat, az állandó bíráskodás és a bíráskodás centralizációjának gondolata, Kollonics abszolutista terve hogyan alakul át a királyi ítélőtábla újjászervezésévé és az új kerületi táblák felállításává. Érdekes megfigyelni, hogy az azonos alapgondolat milyen változásokat szenved az idő haladásával, különböző politikai és szellemi tényezők hatása alatt. A harmadik és negyedik fejezet, a Commissio Systematica és az 1722—23-as országgyűlés vitatkozásainak története nem is annyira a bírósági szervezet reformja szempontjából érdekes, mint inkább a XVIII. század eleji országgyűlések tárgyalási modorának, pártviszonyainak és az uralkodóhoz, valamint a magyar és osztrák vezető politikusokhoz való viszonyának ismerete szempontjából. Ez a rész tehát nem tartozik szorosan a tárgyhoz s éppen, mert az igazságszolgáltatási reform megértéséhez ez országgyűlési stb. viták ilyen részletes ismeretére nincs szükség, ezek tárgyalását sokkal rövidebbre lehetett volna fogni. így az az érzésünk, mintha szerző sajnálta volna, hogy a fáradságos munkával összeszedett adatok kárba vesszenek, azért iktatta ide őket. Mégsem végzett felesleges munkát, mert a magyar országgyűlések történetéhez páratlanul érdekes adatokat szolgáltat. Munkáját a reformok végrehajtásának vázolásával fejezi be. Röviden, de alaposan ismerteti az újjászervezett és az újonnan alakított bíróságok tagjainak kinevezését, fizetésének összegét, annak folyósítását s a magyar kormányszékeknek, a kamarának, a kancelláriának, a magyar bíráknak és az uralkodónak e munka körül kiejtett tevékenységét. E helyt érdekes lett volna, ha a bíróságoknak működési szabályzatul leküldött, többször is megemlített instrukciók anyagát is legalább vázlatosan ismerteti. A reform legnagyobb eredményét igen helyesen abban látja, hogy a bíráskodás, amely a reform előtt sokszor szinte teljesen hiányzott, a reform után, ha hibákkal és visszaélésekkel is, de de facto folyt. Munkája egyébként igen sok eddig teljesen ismeretlen, érdekes adatot tartalmaz. Ilyen például az osztrák Hoffmann által készített Quintopartitum-tervezet (49. 1.), mely, bár idegen kéz alkotása, mégis legteljesebb mértékben megérti és fejleszti a régi magyar rendi alkotmány egészséges intézményeit. Nem késlekedik beismerni a fájó igazságot, hogy néha egyes idegen, osztrák államférfiak jobban megértették a magyar rendiség szellemét és alkotmányosabban gondolkoztak, mint magyar főuraink, például Esterházy Imre (104, 140. 1.) Ha B. követett is el itt-ott kisebb hibákat, elírásokat (pl. 28. 1., a megyei bíróság illetékessége a városban lakó nemesek ügyeiben, ellenkezőt ld. 1546 : 41. te., Quadripartitum I. r. 23, IV. r. 28. c.), ezek annyira jelentéktelenek, hogy felesleges rájuk kitérni. Említésre méltónak itt csupán azt tartjuk, hogy a szerző akarva nem akarva a rendek maradiságának, kényelemszeretetének és néha önzésének (112, 128.1.) tudja be azt, hogy az udvar által javasolt állandó kerületi táblák felállításával szemben ragaszkodott az ítélőmesterek vidéki mozgó bíróságának fenntartásához. Kérdés azonban, nem felelt-e