Századok – 1936

Szemle - Bónis György: A bírósági szervezet megújítása III. Károly korában (Systematica Commissio). Ism.: Degré Alajos. 228

228 SZEMLE. ben. Tehát szerinte a közel jövőben erdélyi történetíróinknak nem annyira Erdély külpolitikai szerepének, mint inkább belső életének megrajzolása volna a feladata és ezzel kapcsolatban a mainál nagyobb figyelmet kellene szentelniök a nagy történeti szereplők mellett a kisebbeknek is. Ennek az új szempontnak első megnyilvánulása szerinte B. most ismertetett műve. E megállapítások két szempontból érdekelnek bennünket. Először azért, mert örvendetes bizonyítékai annak, hogy az erdélyi magyarság, felismerve a tárgyilagos történetírás nagy gyakorlati jelentőségét, okulni akar belőle, ahelyett, hogy a multat, mint ahogy ez napjainkban, sajnos, mind gyakrabban fordul elő, saját pillanatnyi érdekeinek megfelelően próbálná beállítani. Másrészt kitűnik belőle az is, hogy a magára maradt erdélyi magyarság minden anyanyelvén megjelent sort közkincsnek tekint és így minden ottani magyar írónak kötelessége munkáját a nagyközönség számára is élvezhető formában megírni. Ez teszi érthetővé az erdélyi viszonyokat nem ismerő magyarországi olvasó előtt, hogy miért írta B. ezt a különben komoly tudományos igényekkel fellépő munkát a mi szakirodalmunkban kissé szokatlan népszerűsítő formában. Buday Kálmán. Bónis György: A bírósági szervezet megújítása III. Károly korában (Systematica Commissio). Értekezések Eckhart Ferenc Jogtörténeti Szemináriumából. 5. sz. Budapest, 1935. 8°. 173. 1. A középkori magyar perjog történetét egy emberöltővel ezelőtt nagyszerűen feldolgozta egy aránylag rövid kötetben Hajnik Imre. Az anyag nagy volt, de mégsem akkora, hogy a feladat egy ember képességeit meghaladta volna. Az újkori perjog történelmének megírása azonban kétségkívül meghaladja egy ember munkaerejét és a mi feladatunk egyelőre e téren csak az lehet, hogy a nagy munkához az egyes lapokat gyűjtsük össze, amíg lehetségessé nem válik e lapokra felépíteni a teljes fejlődést felölelő munkát. Az úttörő lépést e téren Vinkler János tette, aki két vastag kötetben vázolta a törvények alapján megállapítható fejlődést. Ehhez a megindult munkához járul hozzá B. egy nagyon alaposan kidolgozott ós érdekes fejezettel, amikor a Vinklertől megrajzolt képet kiegészíti a bírósági szervezeti törvények egyik legérdekesebb reformjának, a XVIII. század elején, a pragmatica sanctióval egyidőben létrejött újjászervezésnek oknyomozó történetével. E célból előbb okát adja a reform szükségességének, vázolja a bíróságok szervezetének a reform előtti állapotát, azután történeti sorrendben ismerteti a reformtervezetek hosszú sorát, végigvezet a reformot előkészítő bizottság munkáján és harcain, végül rövid áttekintést ad a reformoknak a gyakorlati életbe való átviteléről, azaz végrehajtásáról. Tehát mellőzi a törvények részletes ismertetését, amit Vinkler már elvégzett és mintegy ahhoz csatolja a törvények megértéséhez szükséges egyéb adatokat. B. dolgozatának a jogtörténet szempontjából legérdekesebb része az első fejezet, melyben a bíróságok szervezetét és azok tényleges helyzetét ismerteti a XVII. és XVIII. század fordulóján. E fejezet nagy értékét az adja meg, hogy B. okleveles adatokkal, a bírósági törvényszakok ülésjegyzékei, naplói stb. alapján dolgozik és ehhez a gyakorlati életből vett képhez csak a hátteret adják az egykorú csekélyszámú jogirodalmi művek, a megelőző korszak törvényei stb. Meglepő erővel mutatja ki a törvények „jámbor óhajtásaival" szemben a végzetesen sötét helyzetet, például a nagy oktávák félévszázados szünetelését és ennek hatását a jogéletre. E fejezetnek egyetlen hibája, hogy bár igyekszik az igazságügy