Századok – 1936

Szemle - Lux Gyula: Dobsina településének és birtoklásának története. Ism.: Ila Bálint. 221 - Lux Julius: Siedlungsgeschichte und Rechtsverhältnisse der Stadt Dobschau-Dobsina. Ism.: Ila Bálint. 221

222 SZEMLE. szóródva éltek és a soltésznak kötelességévé tétetett összegyűjtésük. (3. és 8., illetőleg német cikk 7. 1.). Ez az állítás azonban téves. L. az oklevélnek azt a részét, amellyel e megállapítását támogatja, félreértette (3. 1.) : e mondat nem egyéb, mint a hasonló okleveleknek állandóan visszatérő fordulata s a jelen esetben is csupán a privilégium alapján a jövőben Dobsinára telepedő vagy az ott már megtelepedett népekre vonatkozik. De magában az oklevél szövegében is azt olvassuk, hogy Miklós földesúr azt a Dobsinafolyó melletti sűrű erdőt (silvam densam), „in qua solummodo adhuc Nicolaus filius Radislai . . . pro sola sessione sua exstirpasset", adta megtelepítésre a nevezett Miklósnak, Radislaus fiának.1 Szószerint ez a mondat áll a L. által is idézett (3. 1., 2. j.), a Bebekek és Csetnekiek között az alapítás évében kelt, Dobsina erdőségre vonatkozó birtoklási megegyezésben is. A Dobsina folyó melletti erdőségben tehát, ahol Dobsina kialakult, 1326 előtt kétségtelenül nem voltak elszórtan élő bányásztelepesek, akiket a soltésznak zárt községbe kellett volna összegyűjteni. Bizonyos, hogy itt az első telepes Radislaus fia Miklós volt, aki persze ott élt már bizonyára 1326 előtt is. Ebből viszont továbbra az is következik, hogy ebben az erdőségben korábban bányászat nem lehetett. L. ellenkező állítását a soltészlevélnek a bányajövedelemről szóló részére alapítja. (6. 1.). Ez azonban e tekintetben nem bírhat bizonyító erővel, mert hiszen, amint L. is helyesen megállapítja (u. о.), a földesúr éppen azért akarta e területet irtatni és rajta községet alapítani, mert a bányatermékekben bővelkedő földnek egyenesen ezt a haszonvételi lehetőségét akarta kiaknázni. A telepesek németek voltak, valószínűleg szepesiek, mint maga a soltész. Jöhettek Pelsőc környékéről is, bár aligha van igaza Mikuliknak, amikor 30 német eredetű helynevet tételez fel e vidéken ; kár is volt L.-nek, még Mikulikra való hivatkozással is, e hipotézist, annak beható kritikai vizsgálata nélkül — ami elismerjük, nem tartozott tárgyához •— idézni (német cikk, 10. 1.). Nem állhat meg Csetnek alapítási évéül sem 1244, amit L. Gömör megye monográfiájából idéz (u. o. 10. 1.), e helységet másokkal együtt Bors comes magtalan elhalálozása után 1243-ban az Akosnembeliek kapták, tehát ekkor már névvel bíró helységnek kellett lennie. L. behatóan elemzi az alapítólevél kiváltságait (öröklődő soltészség, korponai jog) s főleg német cikkében mutat rá részletesen ezek jelentőségére összefüggésben a korábbi magyar városalapításokkal, azok jogaival s általában a német joggal. Végül Dobsina fejlődését vázolja a legújabb korig ; az újkorra vonatkozólag aztán, úgyszólván napjainkig harmadik helyen említett munkájában ad a városról minden szempontot felölelő, részletes statisztikát a dobsinai levéltár és az Orsz. Levéltár adatai, valamint schematizmusok s egyéb értékesíthető források és kiadványok alapján. 11a Bálint. 1 Sajnos, nincsen kezünk között a soltészlevél eredetije, mely L. szerint Dobsina város levéltárában található ; átirta azonban az egri káptalan 1330-ban. Ez átírás egyszerű, újkori másolatát használtuk. (O. L. Rákóczy — Aspremont-lt. c. 48. f. 6. No. 11.) L. szerint az eredeti és az átírások között szövegbeli eltérések vannak, de ezeket közelebbről nem jelöli meg. Fel kell azonban tennünk, hogy az idézett mondat benne van az oklevélben, mert különben e nagy eltérést L. bizonyára jelezte volna, hiszen ez a mondat alapvető a következtetésekre.