Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203

178 RÉVÉSZ IMRE. Persze más tanításait annál erősebben kifogásolta, észrevévén bennük a rajongó szellemet ; sőt egyetlenegy helyen világosan utal is arra, hogy Mátécskát, noha ez a gyermekkeresztséget megtartja, lényegében mégis csak az anabaptisták társaságába sorozza (,,ut Catabaptistae Mataeoli nugantur"). Azt is bizonyos elégtétellel állapította meg, hogy Máté az erdélyi unitáriusokkal (Blandratával, Dávid Ferenccel, Heltai Gáspárral) csak részben ért egyet, részben kárhoztatja őket : az ellenfelek tehát már önmagukban kezdenek meghasonlani. 3. Csakugyan, már a hetvenes évek elejétől kezdve egyre nyilvánvalóbb, hogy az erdélyi antitrinitárizmus konzervatívabb és radikálisabb elemei között előbb-utóbb nyilt ellentétre és szakadásra kerül a sor. Részben lengyel (Pauli Gergely1), részben s még inkább közvetlen olasz hatás alatt2 Erdélyben egész nyíltsággal felmerül a fiatalabb unitárius nemzedéknél a lélekaluvás és lélekhalál jellegzetes antitrinitárius-anabaptista tana s ennek vallói közül az egyik, Tót Miklós az Alföldön is, főleg Békés vármegyében, Basilius Istvánnal egyidejűleg vagy annak nyomdokain erős tevékenységet fejtett ki.3 Tót Miklós maga eddigi tud-1 Borbély I. : A mai unitárius hitelvek. 22. 1. 2 U. o. 76. 1. 3 Borbély I. i. m. 76.1.; Pokoly J.: Az erdélyi református egyház története. I. 250. 1. ; Az unitarismus Magyarországon. (Prot. Szemle 1898. 380.1.); Kanyaró F. i. m. 78. sköv. 1. ; S. Szabó J. : Egy unitárius hitvitázó. (Prot. Szemle 1934. 286. 1.) — Méliusz „Az egesz szent irasbol való igaz tudoman . . ." 1570. márc. 1-én kelt élőbeszédében a „Servetus tanétványi" közt említi első helyen „Ecebol Miklós"-t, „kit oly sokszor pelengérezett az anyaszentegyház, mert űneki minden eretnekségekben reszének kell lenni" (B4—B3

). Nagyon meglehet, hogy ez a Miklós azonos Tót Miklóssal. Az „Ecebol" név a Méliusztól fáradhatatlanul gyártott gúnynevek egyike csupán : Ekebolius volt a neve annak a keresztyén sophistának, akit Julianus „Apostata" Konstantinápolyban hallgatott s aki Julianus császárrá lételével s a pogányság mellé állásával maga is otthagyta a keresztyén egyházat, hogy azután a császár halálával újra visszatérjen abba. (Realenz. für prot. Theol. u. Kirche3 IX. 612.1., Harnack cikke). Tehát az Ecebol-t Méliusz mint apostatabélyeget használja itt, aminthogy ugyanott néhány sorral alább a Miklós ismert és ismeretlen elvtársait is (Basilius István, Karasznai Ferenc, Kovács Gergely, Kozárvári „és több Antikrisztusok") „Ecebol Apostaták"-nak nevezi (de lehet, hogy ugyanakkor — mint a többé-kevésbbé ízléstelen szójátékok nagy kedvelője — az „ecbolas" : „magzatelhajtó szer" szóra is gondol. „'EKrißoXoi;" különben messzelövőt jelent és Apollo mellékneve ; mivel a pestist is Apollo nyilazásának tulajdonították, Méliusznál esetleg még „pestises" mellékértelme is lehet a szónak). —- Károlyi Péter (Az Halairól stb.) a lélekhalált hirdető Tót Miklós, Schomerus (helyesen Sommer) János, Cozosuari (talán a Méliusznál a fentebb