Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203
DEBRECEN LELKI VÁLSÁGA 1561 1571. 179 tunk szerint Debrecenben nem jelent meg (bár a debreceni városi levéltár őrzi a gyulai kádi és vajda előtti bevádoltatásának emlékét antitrinitárius tanítása miatt : e följegyzés azonban a lélekaluvás dolgára nem terjed ki), de ha ott megjelenik, nyilván szép számmal talál már nézetén levőket; hiszen ahol az Arany- és Somogyi Máté-féle egyéb rajongó nézetek talajra lelhettek, ott lehetetlen volt a lélekaluvás és lélekhalál tanának is meg nem fogannia, ugyanegy tőnek hajtásai lévén ez a tan s amazok. Károlyi Péternek egy imént idézett gúnyos nyilatkozata — éppen a lélekhalál tana kapcsán — együtt is emlegeti Tót Miklóst és Somogyi Mátét. Ahol pedig a rajongás hitbeli nézetei meghonosultak, ott a rajongás társadalmi kihatása is feltartóztathatatlan. Még akkor is az volna, ha nem éppen az 1570-i apokalyptikoeschatologikus időpont közvetlen közelségében volnánk. Erdélyben már hosszú évek óta kiterjedt a vallási izgalom a nép legszélesebb rétegeire is : most a kritikus 1570. év körül tetőfokára hág. Névtelen parasztpróféták, népapostolok lépnek föl, külön csak őnekik részökbe jutott isteni kijelentésekkel dicsekedve.1 És a nép — egészen természetes — az egész antitrinitárius-anabaptista eszmekörből legjobban az „új Jeruzsálemet", a régi világ pusztulását s az újnak elközelgetését érti meg, mert nyomorult sorsának javulását, elnyomóinak és kizsákmányolóinak megbüntetését, minden egyéb gyötrelmes bajnak és csapásnak is (törökdúlás, ragályok, éhínség) egyszerre megszűntét ettől az észbontó, gyönyörű csodától várja. De nem tétlenül. Ha egy „isteni küldött" az élére áll s lelke puskaporos kamrájába beleveti a végzetes idézett helyen említett Kozárvári) ellen sűrűn polemizál, legtöbbször a „perfidus és periurus totus Miclos"-t emlegetve (K3 , K4 , L3 , M, stb.), akiről azonban (I2 -—13 ) azt is tudni véli, hogy könyve írásakor (az előszó és ajánlás 1574-ben kelt) már halott : t. i. azok közt sorolja fel, akik az Isten kegyelme felől való „ketsegben halnak meg, auag meg oelik oe magukat, mint ludas, Cain, Spira Ferenc, tot miclos." 1 Pokoly i. m. I. 117., 197., 227. sköv. 1. — Nem lesz egészen esetleges összetalálkozás, hogy éppen 1570-ben lengyel-litván anabaptista hajlamú antitrinitáriusok felveszik a kapcsolatot a morva huteriánusokkal, ez utóbbiak azonban a Szentháromság és a Krisztus istensége tanához híven ragaszkodván, nem hajlandók az egyességet vállalni, bár különben barátságosan érintkeznek azután is. Ld. Geschichts-Buch der Hutterischen Brüder. 338. sköv. 1. Sőt valószínűleg ugyanez évek tájáról (nem 1550 körüli időből) ered a következő szepességi lutheránus följegyzés is : „Anabaptistae et serveticae [!] e Polonia excurrere incepiunt [!], suasqne blasphémas Chartas et cantiuncula spargunt". Magyar Protestáns Egyháztörténeti Adattár 1908. 15. 1. 12*
