Századok – 1936
Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203
176 RÉVÉSZ IMRE. nem ; az Atya és Fiú között is fokozati különbséget állít fel, de Jézust sem embernek nem mondja, sem imádandó voltát nem tagadja, sőt a Jézus nevében meg az Izráel Istenének nevében való keresztelést egyképen jogosultnak hirdeti. Istentana tekintetében tehát nem megy olyan messze, mint tíz évvel azelőtt Arany s mint a már ugyancsak 1571-ben Erdélyben (a Sommer—Paruta-féle ,,patrotheos"-elmélettel : „unus deus pater est unum individuum, quod solum est deus et dicitur páter")1 meginduló radikálisabb s végül Dávidot is magával ragadó szentháromságtani kritika. Ellenben szoros rokonságot árul el az Arannyal egyidőben fölmerült debreceni tévelygésekkel a fattyak üdvözülésének tagadása (ez aszkétikus-ószövetségi gondolat hatásának tekinthető s nem puszta római katolikus maradványként2 fogandó fel a fattyaknak a lelkészi szolgálatra méltatlan volta is) és az Aranyéval azonos szellemi légkörre — tudniillik a latin antitrinitárius anabaptizmus, közelebbről a velencei zsinat légkörére — vall a Krisztus érdeme jelentőségének az újjászületésben való kétségbevonása. Nemcsak Camillo Renatónál és egyéb libertinus hajlamú spirituálistáknál, így a többször említett Niclaes Henriknél8 találjuk meg a Krisztus helyettes elégtételének és engesztelő áldozatának ezt az aláértékelését, de a velencei zsinat 10. és utolsó tétele is így szól : „A választottakat Isten örök irgalmassága és szeretete igazítja meg, bármiféle külsőleges cselekedet nélkül, azaz tehát Krisztusnak érdemei, vére és halála nélkül. Krisztus azért halt meg, hogy az Isten igazságosságát megbizonyítsa : Isten igazságossága alatt pedig értjük az isteni jóság és irgalmasság és az isteni ígéret teljességét és tetőpontját."4 A helyettes elégtétel és engesztelő áldozat tanának főkép moralizáló indokolással való elvetése, a Krisztus érdemére támaszkodásnak helytelenítése, kigúnyolása a szélsőséges és rajongó irányokban — a reformátori protestantizmussal szemben való legélesebb és legjellemzőbb ellentétként — mindjárt a kezdet kezdetén fölmerül és soha nem is szűnik meg.6 Hogy ezt 1571-ben már Debrecenben is hirde-1 Borbély I. : A mai unitárius hitelvek kialakulásának története. 71. sköv. 1. 2 A Codex Juris Canonici máig érvényes rendelkezése (Can. 984) : „Sunt irreguläres ex defeetu : 1°. Illegitimi . . ." 3 Nippold i. m. 542. 1. 4 Benrath i. m. Theol. Stud. u. Krit. 1885. 24—25. 1. 5 Kíméletlenül kifejezi ezt már az 1520-as évek egyik szentháromságtagadó anabaptista prófétája, Hätzer (Hetzer) Lajos, híres énekében :
