Századok – 1936

Értekezések - RÉVÉSZ IMRE: Debrecen lelki válsága 1561–1571. - 163–203

174 RÉVÉSZ IMRE. módján eltagadta és változtatgatta a maga eretnekségeit, ámde hitelreméltó tanuk és a saját szája vallomása alapján mégis csak rábizonyultak azok az eretnekségek, amelyeket ő az ördög segítségével ostobán felidézett s ezért Istennek és a lelkipásztoroknak igaz ítéletéből tisztétől felfüggesztetett, letétetett és kivettetett. Mert közülünk ment ugyan ki, mint Júdás, de nem volt közülünk való". Ezek szerint „Mátécska" egészen bizonyosan lelkipásztor volt s már e sorokból kitetszik az is, hogy tiszántúli s közelebbről debreceni. Hogy erre Méliusz külön nem utal és Somogyit a teljes nevén meg nem nevezi, annak talán csak az a magyarázata, s különösen azt hányja szemére, hogy egy ostoba énekében kicsúfolta a Szent Lelket és őt, Méliuszt, az anyaszentegyházzal egyben (G2). Istentelenségnek tart ja, hogy „nugatur spiritum sanctum esse tantum virtutem dei qualitativam" (H). Tehát ez a Gratianus Máté, meg az 1571-i „Matthaeolus" legalább is a Szent Lélekről ugyanazt tanítják ; de ez kevés kivétellel jóformán egyetemes unitárius tan, s így egyedül ebből még nem lehet azt következtetni, hogy a két Máté ugyanegy személy lett volna. Hiszen a „Gárgyános" Máté Méliusz szerint már 1570-ben halott — s még ha netán erre lehetne is azt mondani, hogy tévesen volt értesülve, akkor is ellene szól a két Máté azonosságának az, hogy ezt a „Morenabalius" Mátét (akit lehet, barna arcszíne miatt csúfol Morénak és az I. Sám. 25-re való tekintettel Nábálnak, eszelős, részeges bolondnak) az „Anathemata et Catharmata"-ban így már egyáltalán nem említi s ugyanott már „versifex" voltára sem céloz. „Az.egez szent irasbol való igaz tudoman" (R. M. К. I. 77. Debrecen, 1570) 1570. március 1-én kelt élőbeszédében (B,—B3) szintén megemlékszik Méliusz egy „Karteuoe matte"-ról, aki Székesfehérvárott „szörnyű halállal meghala, elvesze", mint egyéb szentháromságtagadó eretnekek is. Nagyon meglehet, hogy ez a „Kártévő Máté" azonos Gratianus-Gárgyános Mátéval, aki eszerint Székesfehérvárt halt meg 1570 március 1. előtt (de épúgy nem vértanúhalállal, ahogyan a vele együtt említett és szintén „szörnyű halállal elveszett" Arius és Sabellius sem!). Hogy ez a „Gárgyános" Máté (amely név talán csak a szokott Méliusz-féle elcsavarása a Gratianus-nak, a guardiangárgyán szóra s talán az illető egykori szerzetességére célozgatással) egyenesen vértanúhalált szenvedett volna, mégpedig Egerben vagy Eger vidékén —- Mezőgyánival együtt —- az unitárius tanért, az a Méliusz idevonatkozó soraiból csak Kanyaró F. erős képzeletével volt kiolvasható. Ld. : Unitárius vértanuk Eger vidékén. (Ker. Magvető 1896. 7. skk. 1.) „Matthaeolus"-nak és Somogyi Máténak azonosságát pedig végképen eldönti Károlyi P. : ,,Az Halairól, Fel Tamadasrol, es az oeroek eletroel . . ." c. műve (Debrecen, 1575. R. M. К. I. 116.), ahol az M, levelen, a szerzőnek a lélekhalált hirdetőket ostromló fejtegetései közben ezeket olvassuk : „Nem igazan mongia hat tot Miclos, hog' somogi kis Mathenak olliá Lelke vagiő, mint az oe Louanak, iollehet ertelme mind az kettoenek alab való az barmok ertelmenel." Somogyi Máténak tehát vagy eredetileg is másik neve, esetleg kis termete („homuncio") miatti ragadványneve lehetett a „Kis", vagy Méliusz és köre ragasztotta rá csúfondárosan, ugyanúgy, mint a görög-latin „Mataeolus"-t.