Századok – 1936

Szemle - Payr Sándor: Emlékezés Doktor Lackner Kristófról; Sopron sz. kir. város első polgármesteréről halálának háromszázados évfordulóján. Ism.: Vácz Elemér. 103

104 SZEMbE. még 5 •— a magyarság számára már akkor elveszett — falut említett meg az előzőkön kívül és noha napjainkig még az előzők közül is további 19-ből pusztult ki a magyarság, most mégis 200-nál több községben kb. 75.000 magyar él ! Mivel Bandinus egyetlen egyszer sem említi a csángó nevet, hanem mindig kizárólag magyarokról ír és mivel a moldvai magyarok nála mind egységes faji jellegűek és ugyanazon a magyar nyelven beszélnek, N. magyaroknak tekinti mind az akkori, mind a mostani moldvai magyarokat. Nem fogadja el, hogy azok kunból stb. magyarosodtak volna el. Bizonyára igaza van ebben. Valószínű ugyanis, hogy a moldvai magyarságba beolvadtak ugyan kunok, besenyők stb., a zöm azonban magyar eredetű volt. Ez sokkal hihetőbb, mint az eredetről vallott általános felfogás s azért is elfogadhatóbb, mert a Bandinus feljegyezte falus családnevek között nincs kim vagy besenyő eredetre visszavezethető. Jellegzetes nevek azok, amelyek elsősorban a székelységgel függnek szorosan össze, másrészt pedig a Huszti, Paksi, Erdélyi, Egerbegyi stb. családnevek szabatosan megjelölik a származási helyet is. N. szerint a magyarság zöme — Bandinus korában éppen úgy, mint ma — a Szeret nyugati partján, mégpedig az Erdély felől lefolyó Moldva, Beszterce s Tatros folyók mentén élt vagy él. (A Szereitől keletre csak egyes városokban volt és van magyarság, falvakban ritkán.) Minthogy az előbbi helyeken nem egy, ma már tiszta román lakosságú falu határnevei is igen régi magyar határnevekre mennek vissza, N. arra a végeredményre jut, hogy Nyugat-Moldva legrégibb magyar elemeit a XII—XIV. századi magyar uralom telepítette be, még pedig a Kárpátok gerince felől indulva s csupán a Szeret vonaláig jutva el. A Szeret középső folyásának jobb partján, a Moldva s a Beszterce völgyétől le egészen a Tatrosig kerítéscölöpökként végighúzódó magyar település-sorozat (a legutóbbi folyócska torkolata mellett egyszer létezett magyar községek : Egyedhalma = Adiud, Szászkút = Sascut, Kőncz (?) = Câiuti már Bandinust jóval megelőzőleg elveszítették magyarságukat) pedig végül semmi más egyebet nem jelenthet, mint azt, hogy Moldva-állam megalapítása előtt itt volt a magyar állam keleti határa. A moldvai magyarság 1645 előtti rettenetes hanyatlása legfőbb okát az önálló Moldva-állam megalakulásában keresi, az új állam határa ugyanis elvágta a moldvai magyarságnak az erdélyi székelységgel való közvetlen, állandó kapcsolatát. A majdnem örökösen tartó hadjáratoktól és ezek nyomában járó pusztulásoktól és járványoktól eltekintve, feltétlenül nagyban hozzájárult ehhez már igen korán jelentkező céltudatos románosítás is, amely főleg gyakran nagyon is erőszakos keleti vallásra való áttérítésekben nyilvánult meg. Ez annyira eredményes volt, hogy — amint N. megjegyzi — az orthodox vallásra való áttérés a régi fajiság elvesztésével és a tökéletes, gyors elrománosodással volt egyenértékű. S hogy mindezek aránylag könnyen mehettek végbe, azt a moldvai katholikus egyháznak végtelenül gyatra szervezete, helyesebben mondva, teljes szervezetlensége segítette elő a legnagyobb mértékben. Bandinus egész sereg példát mond el : a papok stb. legnagyobb része igazán úgy viselkedett, mintha szántszándékkal népe, egyházakipusztítására törekedett volna. N. könyve szorgalmas, rendszeres munka eredménye, hangja tárgyilagos. Minden fájdalmas tanulsága ellenére is csak örömmel üdvözölhetjük. Kíváncsian várjuk e sokat ígérő munkának további folytatását : a moldvai magyarság településtörténetének gondos, szabatos feldolgozását. Erdélyi István.