Századok – 1936

Szemle - Ember Győző: A m. kir. Helytartótanács gazdasági és népvédelmi működése III. Károly korában. Ism.: Bónis György. 105

SZEMLE. 105 Ember Győző: A magyar királyi helytartótanács gazdasági és népvédelmi működése III. Károly korában. Budapest, 1933. 8°. 96 1. E. alapos munkája, melyben a helytartótanács első évtizedeinek gazdasági és népvédelmi tevékenységét vizsgálja, a gazdaságtörténet területén mozog, de olyan általános jellegű eredményekre is vezet, melyek a jogtörténet birodalmába kívánkoznak. Gazdaságtörténet szempontból mindenekelőtt a sokoldalúság és alaposság a tanulmány szembetűnő tulajdonságai. A kissé fárasztóan sűrű szedésü oldalakon egymásután bontakoznak ki előttünk a XVIII. század Magyarországának problémái, a bel- ós külkereskedés, forgalom, közlekedés, iparpolitika, jobbágy védelem és egészségügy kérdései ós a helytartótanács erőfeszítései ezek megoldására. Az adatok újak és sokhelyütt meglepőek, a helytartótanácsi anyag, a bécsi állami levéltár és a törvényhatósági statutumok gondos áttanulmányozásának eredményei. A magvas tőmondatok közt lépésről lépésre haladva újra meg újra érezzük annak a megállapításnak igazságát, hogy a szellemtörténeti irány még inkább megkívánja a szoros adatgyűjtést, mint a pozitivista iskola. De ez az adatgyűjtés nem eredményez adathalmazt, mert E. a részletek tömegéből biztos kézzel emeli ki a lényegest és a külföldi irodalomban való jártasságánál fogva beállítja a magyar eseményeket az európai fejlődésbe. így nemcsak a felvetett részletkérdésekre ad kielégítő és eddig nélkülözött választ, hanem általános megítélését is tudja adni a helytartótanács gazdaságpolitikájának : a merkantilizmus elvei érvényesültek benne, irányát a királyi hatalom szabta meg, de alapgondolata az ország órdekémek védelme volt. (89., 95. 1.) Jogtörténeti eredményei ezzel a megállapítással függnek össze. Felveti ugyanis a kérdést : mennyire volt rendi és mennyire királyi az új hivatal? A helytartótanács E. szerint királyi hivatal ; ha összetétele tisztán rendi is, jellege már nem oppozíciós, mert az abszolutizmus diadala a fejedelmi elgondoláshoz ragaszkodó férfiakat teszi tanácsosokká. Ez az elgondolás pedig sokszor rendiség-ellenes (mint az adózó nép védelme stb.), melynek a consilium, tagjai érdekén felülemelkedve, mégis érvényt szerez. (4—6., 8., 22. 1.) De nem szolgai eszköze az uralkodónak, hanem a módjában levő eszközökkel érvényre juttatja a nemesi szabadságokat és az ország érdekét. (21., 23. 1.) Ebből következik a helytartótanács, mint végrehajtóhatalmi szerv jogállása is. Amint a magánjogi jellegű törvények végrehajtása a középkorban a bírótól, úgy függött a közigazgatási jellegűek gyakorlati érvényesülése III. Károly alatt az uralkodótól. E. ismét a lényeget látja meg, mikor kiemeli, hogy az országgyűlési határozat „csak érvül, nem is a leghatásosabb érvül szolgált a királyi hatalom számára a megvalósításért gyakran a rendek ellen folytatott küzdelmében". (41. 1.) Ennek oka részben a király eltérő felfogása, részben a megyék vonakodása, részben a törvények általános, a változott viszonyokhoz nem illő volta lehetett (bennük „nihil specifici deductum habetur", 25. 1.). Mindhárom tényt a tanácsnak kellett kiegyenlítenie s a két alkotmányos faktor akaratát a jogi formáktól szabadon, az adózók érdekében érvényesítenie. Nagyon fontos, hogy ez a felismerés már 1725-ben szerepel protocollumában („Consiliohuicnonformalitatem processus iuridici. . . observare, sed contribuentium conservationi omnimode prospicere incumberet" 9. 1.) s a tanács ebben az irányban fenntartja és fejleszti a hagyományt, a szokásjogot (24., 74. 1.) annál is inkább, mert „tamquam ad iustitiae fontem" fordulnak hozzá és városi ítéleteket visznek elé megerősítésre ! (9., 73. 1.) Mindezeknek induktív megállapítása határozottan érdeme a szerzőnek. Hibája, hogy stílusa kissé darabos,