Századok – 1935

Történeti irodalom - Gróf Tisza István Összes Munkái. 4. sorozat. II–V. k. Ism.: Balanyi György 81

TÖRTÉNETI IRODALOM. 83 a reményt, hogy a világtörténelem nem tér még napirendre felettünk. Most e nagy idők válságos napjaiban dől el a dolog, de azt a nemzetet, mely így viseli magát a reátornyosuló veszélyek között, nem ítélheti halálra a Gondviselés." (II. 93. 1.) Tüzes nemzeti érzéséből természetszerűleg következik elszántsága, mellyel a legkisebb magyar érdekért is síkra száll. Különösen a katonai hatóságok túlkapásai ellen emeli fel gyakran tiltakozó szavát. Ilyenkor igazán nem kíméli hangját. (Pl. II. 151. 1.) A legféltékenyebb gonddal a magyar államiság önállóságának és öncélúságának megőrzésére vigyáz. Ezért a leghatározottabban szembefordul azokkal a fantasztikus elgondolásokkal, melyek nagyosztrák és nagynémet részről egyre gyakrabban merültek fel s melyek végelemzésben a monarchia szervezetének s ezen belül a magyarság állásának gyökeres átalakítását célozták. Mikor Berzeviczytől meghallja, hogy az osztrákok bizonyos pontokra nézve már meg is egyeztek a nagynémetekkel, így kiált fel : „Szép kis hazaárulás, ha némileg diluált adagolásban is. Aki ilyen mellett agitál, voltaképen egészen méltó helyen volna a Kramarz melletti szomszéd cellában. Furcsa vegyeskereskedés ez a mi osztrák hitestársunk, igazán „a fool paradise" volna a monarchia a magyarok nélkül." (IV. 347. 1.) Nem csoda tehát, hogy a német részről jövő politikai és gazdasági kezdeményezéseket általában fenntartással és kritikával fogadja. Különösen a bennük megnyilvánuló nyers hatalmi vágy bántja őt. Ezért, bár egyébként- a németek hűséges barátjának és őszinte bámulójának vallja magát, sehogyan sem tud megbarátkozni abbeli rossz szokásukkal, hogy a feléjük nyújtott kisujj helyett mindjárt az egész kar után nyúlnak (III. 140. 1.) és felháborodva tiltakozik törekvésük ellen, hogy „vazallusviszonyt konstruálnak a monarchia számára." (IV. 348. 1.) Ugyanebből a szemszögből ítéli meg T. a Naumann-féle középeurópai tervet is, melynek pedig akkoriban, tudjuk, nálunk is meglehetős számmal akadtak bámulói. Joggal tart tőle, hogy a doktrinér egységesítési törekvések, melyek jogszabályokkal és intézményekkel akarják biztosítani az állandó együttműködést, előbb-utóbb megzavarják a bensőséges és termékeny együttmunkálkodás egyetlen alapját, a lelkek harmóniáját ; meggyőződése szerint tehát mindazok az urak, akik vágyaikkal és kívánságaikkal túlmennek az elérhetőség határán, a lehető legrosszabb szolgálatot teszik az ügynek (IV. 348. 1.). Szerinte legfeljebb gazdasági közeledésről lehet szó, de erről is csak akkor, ha „a közös eljárás nem jogi kényszeren, hanem a szövetséges hatalmak önkéntes elhatározásán nyugszik" (V. 414. 1.). Ez mindenesetre másként hangzik, mint amiről annakidején a mi radikális középeurópásaink álmodoztak, ugyanazok, akik később a leghangosabban vádolták T.-t a német imperializmus szekerének tolásával. Még közelebb segítenek bennünket T. egyéniségének és törekvéseinek megismeréséhez azok a levelei, melyek a háborúhoz való viszonyára vetnek világot. Tudjuk, hogy T. a közvéle-6*