Századok – 1935

Pótfüzet - EMBER GYŐZŐ: Magyarország és az államtanács első tagjai 554

[43] MAGYARORSZÁG ÉS AZ ÁLLAMTANÁCS ELSŐ TAGJAI. 561 A hétéves háború tanulságából Mária Terézia és Kaunitz arra az eredményre jutottak, hogy a monarchia hatalmi súlya Magyarországon nyugszik. Az ország felszabadulása a török uralom alól egycsapásra megváltoztatta a régi viszonyt közte és az örökös tartományok között. Mohács után két megtárgyalták, azután egyhangúlag vagy szótöbbséggel, de mindig az egész hivatal nevében döntöttek. Az államtanácsnak kimondott vezetője nem volt, bár első tagja (le premier ministre), ha csak tekintélyben is, kiemelkedett a többi közül. Az eléje kerülő ügyekben minden tagja kifejtette véleményét. Ha a vélemények megegyeztek, rezolúció-tervezet formájába öntötték, amin azonban Mária Terézia tetszése szerint változtathatott ; ha eltértek egymástól, megpróbálták összeegyeztetésüket, de ha ez nem sikerült, változatlanul kerültek az uralkodó elé, aki valamelyiket elfogadta, vagy pedig, ha egyik sem nyerte meg hozzájárulását, maga fogalmazta a határozatot. Minden királyi döntésre felterjesztett hatósági irat — például magyar kancelláriai felterjesztés — mellé véleményező-ív (circulare, circulandum currens) került, amelyen az államtanács referendáriusa (az első br. König Antal volt) röviden összefoglalta a kérdéses ügy lényegét, valamint az illető hatóság javaslatát. Ez az ív sorra járta a tanácsosokat, rang szerint fordított sorrendben ; Stupan írta rá először votumát, utoljára Kaunitz következett. A votumok után megfogalmazták a rezolúció-tervezetet, ezt többnyire a referendárius, olykor valamelyik tanácsos végezte. Ezen a tervezeten Mária Terézia sajátkezűleg szokott változtatni, ha változatlanul elfogadta, placet-jéval látta el, olykor minden jel nélkül hagyta. Előzetes megjegyzéseit külön kis cédulákra írta, ezek az évenként futó számokkal ellátott votum-ívek mellett az államtanács irattárában vannak. Az ülésekon az ügyeket élőszóval is megtárgyalták, ezeken rendszerint az uralkodónő, sőt többnyire József is jelenvolt, aki olykor az utolsó votum után a maga véleményét írásban is megörökítette. Az ülésekről úgynevezett protokollumokat vezettek, ezekben évek szerint futó számok alatt az ügyek rövid kivonatát és a döntés fogalmazatát találjuk. Ezek elenchusszerü tájékoztatók, a határozatok megszületését, a tanácsosok egyéniségét csak a votumívekből ismerhetjük meg. Az Írnokok protokollumokat és fontosabb iratokról másolatokat készítettek. Olykor a votumokat is lemásolták, de ezek többnyire eredeti kézírást mutatnak. Csodálattal kell szemlélnünk már csak azt a fizikai munkát is, amit a tanácsosok, koruk legelső államférfiai, sajátkezű kötetekre menő javaslataikban teljesítettek. Iktatókönyveknek a protokollumokat tekinthetjük, expeditúrára nem volt szükség, az államtanács nem bocsátott ki iratokat. A döntést az uralkodó vezette rá a felterjesztésekre, többnyire sajátkezűleg. így ezeken az államtanács működésének semmi nyoma sem maradt fenn s az uralkodó sajátkezű írása nem egy kutatót vezetett már tévútra, amikor tisztán az uralkodó személyes iniciatívájának tulajdonított olyan döntést, amit szórólszóra megtalálhatunk valamelyik tanácsos votumában. Az a körülmény, hogy az államtanács formailag nem rendelkezett, hogy nem hatóság volt, csak tanácsadó szerv, lehetővé tette, hogy a magyar ügyeket is a kezébe vegye, mert formailag ennek semmi nyoma sem maradt, a királyi döntésben idegen hatóság részvételét kimutatni nem lehetett. Századok. 193f>, (Pótfüzet.) 36