Századok – 1935

Történeti irodalom - Oddi di Perugia; P. Giacomo: La Franceschina. Ism.: Banfi Florio 473

TÖRTÉNETI IRODALOM. 471) Kiváltkép figyelemreméltó ez utóbbié az 5. könyvben, mely C. szerint is (XXXIII. 1.) a Franceschina legértékesebb fejezeteinek egyike, mivel a szerző személyes ismerőse volt a szentnek, kiről sok olyan dolgot mond el, melyeket más források nem ismernek. Ez az életrajz leginkább Niccolö da Fara munkájával (Acta SS. Oct. X. 439—48?.) egyezik, de számunkra legbecsesebb része (§§. 230—233.), mely az 1456-i belgrádi győzelmet beszéli el, több vitás pontban Tagliacozzo elbeszélésével mutat szorosabb egyezést. Bár nem akarjuk túlozni forrásértékét, mégis indokoltnak véljük a feltevést, hogy e részben a szerző értesüléseit saját testvérétől, Francesco Oddi assisi püspöktől nyerte, aki tudvalevőleg a távollevő Carvajal legátus nevében a hadjárat ügyeit intézte ; erre vall egyebek közt az a tény, hogv Hunyadi Jánost következetesen ,,Conte Bianco" néven említi, tehát csaknem egyidőben azon 1471-i velencei krónikával (Új Magyar Múzeum. 1855. I. 394.), mely elsőül használja ezt az elnevezést. Ugyanezt mutatja az említett forrásokénál pontosabb kronológiája, mellyel szemben Bölcskei Ö. (II. k. 321. 1.), úgy látszik, téved, midőn Szent Magdolna vigiliájára helyez olyan eseményeket, melyek a Franceschina szerint nyilvánvalóan a vigília előtt való napon történtek. Egyébként ez életrajz kevés újat mond a belgrádi győzelemről, azonban így is mellőzhetetlen forrás, mert talán perdöntő azon vitás pontokban, melyekben a többi forrás különbözik egymástól. Az életrajzot különben, melyben egy-egv miniatűr (57. és 58. ábra) a belgrádi győzelmet és Szent János halálát ábrázolja, kiegészíti a szent csodáinak sorozata (§§. 237—263.), párhuzamosan Niccolö da Fara (u. 114—144.) előadásával, mivel mindketten közös forrásból, az újlaki jegyzőkönyvből merítettek. Említettük, hogy C. becses kiadványa a Franceschina törzsanyagán kívül egy függelékben közli a montelucei-kódex későbbi járulékait is, melyek között két teljesen elfeledett magyar franciskánusról találunk egy-egy fejezetet. Ezek, jelesül „Frate Stefano de Ongaria sacrestano" és „Beato Frate Giovanni Ongaro", a XVI. század első felében egy közelebbről meg nem határozott dunamenti város zárdájában éltek. Itt István testvér sekrestyés lévén, fogadott szegénysége ellenére titokban pénzt gyűjtött, miért is elhalálozván, pokolra kárhoztatott volna, de a Bold. Szűz közbenjárására megengedtetett neki, hogy egy időre visszatérve a földi életbe, levezekelje bűneit. Látnivaló, hogy itt a középkori irodalomnak egy igen kedvelt vándormotivumáról van szó, melyet újabban Anatole Francénak Niccolö Nerliről szóló elbeszélése tett világhírűvé. Tehát István testvér lelke visszatért működése színterére, ott láthatatlanul továbbszolgálta rendtársait s midőn egy ízben valami kapitány lutheránus zsoldosaival rajtaütött a zárdán, sikerült olv ábrázatot öltenie, hogy láttára a megrémült garázda katonák hanvat-homlok futásnak eredtek. Még sok ehhez hasonló dolgot követett el második életében, melyeknek tanuja volt rendtársa, az említett B. János