Századok – 1935

Történeti irodalom - Roth; Victor: Die deutsche Kunst in Siebenbürgen. Bearbeitet von C. Theodor Müller; Alexander Freiherr v. Reitzenstein; Heinz R. Rosemann. Ism.: Kampis Antal 451

TÖRTÉNETI IRODALOM. 471) amely Prága és Kolozsvár között a közvetlenséget illetően, tekintettel a számos kirakási és árumegállítási jogra, csak igen szerény lehetett. Harmadika e túlmarkolásnak az aacheni kincsek problémája, amely esetben ugyancsak meg vagyunk győződve arról, hogy az udvari ötvösművészet termékeivel van dolgunk és a kincseknek Besztercéről való származtatása téves feltételezés. Nem mond ennek ellen a németnyelvű felirat sem, hiszen hibás és egyszerűen a megrendelő Nagy Lajosnak a megajándékozott Aachen iránt tanúsított udvariasságát bizonyíthatja. Buda ötvösművészete annyira fejlett volt ebben az időben (v. ö. a budai ötvösök lázadását), hogy csak nehezen fogadhatnók el, hogy a király ily fontos megrendeléssel Besztercéig szaladt volna. Érthetetlen, hogy miért adja Reitzenstein az almakeréki freskókat cseh mesternek, jóllehet maga is azt kénytelen írni, hogy a stiláris gyökerek nagyon mélyen feküsznek ahhoz, hogy közelebbről meghatározhassuk. Prázsmár, Almakerék, Medgyes oltárainak meghatározása nem mond ellen a magyar kutatás idevonatkozó újabb megállapításainak ; a Felvidék bevonása az erdélyi oltárok stílusalakulásának elméletébe, még inkább közvetlen hatásokat keresni, felvidéki bányavárosi mesterek személyes működését Erdélyben feltételezni, teljesen téves. így az úgynevezett Vierer-oltárok útja sem Felső-Magyarországon keresztül vezet Erdélybe. Ott ez a típus egyáltalán nem volt használatos. Ugyancsak teljesen alap nélkül kockáztatja meg Müller azt az állítást, hogy a XVII. században működött szobrász, Nicolai is a Felvidékről került volna Erdélybe. Adat erről nem beszél, stílanalógiák nem bátoríthatták a feltevésre. Helyes viszont, bár nem újdonság, a nagyszebeni Brukenthal-múzeum pietájának meghatározása. Ugyancsak fel kell említenünk, hogy letagadhatatlan tények előtt a szerzők meghajtották a zászlót és e könyvben először találkozunk németek részéről annak az elismerésével, hogy Erdélyben önálló magyar, illetőleg székely festőiskola is lehetett (Csíkmenaság, Csíksomlyó). Kár, hogy ugyanilyen megállapítás a fafaragással kapcsolatban nem hangzott el, pedig a csíksomlyói Madonna a maga különleges jellegével erre is alkalmat szolgáltathatott volna. A barokk-idők festészete és szobrászata ugyancsak szerényebb köntöst nyert a feldolgozóktól, valószínűleg ugyanolyan okokból, mint az építészet. Pedig hogy odaadóbb kutatás szép anyaggal jutalmazta volna őket, arra csattanós bizonyság egy magyar szerzőnek, Bíró Józsefnek munkássága, aki ismeretlen mestereknek hosszú sorát közölte és már ismert mesterek művét pedig számos újabb darabbal bővítette ki. Jellemző, hogy Kolozsvár barokk emlékeivel kapcsolatban mindössze Johann König szobrásznak a nevét közlik, ezt is másodkézből, azzal a hosszú névsorral szemben, mely Bírónak ugyancsak 1934-ben megjelent s a Szent Mihály-templom barokk emlékeivel foglalkozó munkájában szerepel. Blaumannról azt írják, hogy Württembergből bevándorolva 1786-ban bekövetkezett haláláig Nagyszeben-