Századok – 1935

Történeti irodalom - Roth; Victor: Die deutsche Kunst in Siebenbürgen. Bearbeitet von C. Theodor Müller; Alexander Freiherr v. Reitzenstein; Heinz R. Rosemann. Ism.: Kampis Antal 451

454 TÖRTÉNETI IRODALOM. sűrűbbek és tisztázottabbaknak látszanak. Főként Kassával és e réven Budával fonja össze számos fonal ezt a műhelyt s valószínűnek tartjuk, hogy Erdélybe a Parler-hagyományok már Kassa közvetítésével jutnak el. A brassói építkezések kőfaragójegyei között például nyolc jel szórói-szóra megegyezik a kassai kőfaragók ismert jegyeivel s egyéb erdélyi építkezések is hasonlóan gazdag kapcsolatokat tüntetnek fel a kassai páholy felé. Szerzők a renaissance építészetének nem sok időt és nem sok fáradságot szenteltek. Mindössze annyi a mondanivalójuk, hogy már nem olyan tiszta német művészetről van szó, mint a középkorban. Hogy mennyire igazuk van a mondat első felét illetően, utalunk a magyar szerzők (Hekler, Balogh Jolán, Csabai) e tárgyról megjelent dolgozataira. Csodálatos viszont, hogy a barokk korszak talán még mostohább elbánásban részesül. Provinciális, semmitmondó művészetnek deklarálják az erdélyi barokk építészetet s elintézik egyetlen név, jóformán egyetlen dátum, egyetlen stíluselemzés nélkül. Nem hallgathatjuk el ama gyanúnkat, hogy e sommás elintézésnek talán a kutatás hiánya volt inkább az oka, mint az emlékek provinciális volta, hiszen a román stíl és a gótika emlékei a nyugat példáihoz viszonyítva nem kevésbbé voltak provinciális halvány visszfények, mint a barokk paloták és templomok, melyek között szintén akad igen figyelemreméltó is. A festészet emlékeinek feldolgozásáról Reitzenstein, a szobrászat, illetőleg iparművészetéről Miiller gondoskodott. Szempontjaik nagyjából ugyanazok, mint Rosemannéi. Stílelemzéseik azonban néhány kivételtől eltekintve sokkal pontosabbak és megbízhatóbbak. Természetesen sietnek minden lehető esetben a német eredetet hangsúlyozni s ebben a törekvésükben nem is igen lehet ellenmondani, hiszen ami az erdélyi művészet genetikáját illeti, a germán karakter elvitathatatlan. A sokat markolásból azonban sok ki is csúszik. így túllőnek a célon akkor, mikor a kolozsvári szobrásztestvérek művészetét erdélyi sajátságokkal akarják megvilágítani. Közelmúltban jelent meg e kérdésnek részletes taglalása Balogh Jolán tollából s miután ott megtalálható Müller állításainak kritikája, itt megelégszünk az utalással. Nemkevésbbé túlkapás a garamszentbenedeki oltár festőjének, Kolozsvári Tamásnak az erdélyi, illetőleg egy feltételezett kolozsvári festőiskolába való bekebelezése. Nem szólunk arról, hogy sem előbb, sem utóbb, sem a maga korában nem találkozunk Erdély területén ily magaskvalitású művészi munkával, hiszen e képek szinte társtalanul állanak a XV. század elejének magyarországi festészetében, csupán arra utalunk, hogy a históriai tényekből levonható következtetések csakis a királyi udvart jelezhetik az oltár keletkezési helyeként, mint ezt az oltár rekonstruálója s utána számos más magyar szerző is meggyőzően kimutatta. A képek stiláris kapcsolatai Szilézia felé mutatnak s e kapcsolatokat inkább magyarázzák a budai vásárok, mint a Kolozsvár—Kassa—Prága között fennálló kereskedelmi reláció,