Századok – 1935

Szemle - Clauser Mihály: A Zrínyiász sorsa (1651–1859.) Ism.: Joó Tibor 367

SZEMLE. 367 évszázadra szóló belügyi alkotásai homályba borulnak : a harcos és szerelmes szultán elnyomja az igazi Grand Turc személyét. Magyarország és népe sokat szerepel D. könyvében. Két fejezete teljesen magyar tárgyú, de azontúl is bőségesen foglalkozik velünk. Ilyen megjegyzései vannak : „Magyarország fiatal királyának, Lajosnak, kellett volna annyira bölcsnek lennie, hogy a szultánnak behódol." (26. 1.). „Esztelen vakmerőség" volt részéről Mohácsnál csatát fogadni (80. I.). A szultán egyik nagy vérengzése indokolt, mert a magyar király „áruló" módon akarta magát a Nagy Török hűbérisége alól kivonni. Hogy Magyarország olyan gyorsan elveszett, annak magyarázata nagyrészben az ország belső viszályaiban található. Zápolya magatartása „gyáva távolmaradás" (79. 1., v. ö. 74., 77. 1.). Ez a vajda ugyanis „esküszegéssel mocskolta be lelkét", amiért nem sietett királyTa segítségére ( 100. 1.). Kárhozatos az „önző", a „fösvény", a „zajongó" nemesség és papság, e két társadalmi osztály, amely ahelyett, hogy az ország közérdekére nézett volna, ráült pénzére (26., 74.1.). Zrínyi és Jurisics Miklós magyarjai bátor és derék katonák, akik helyüket megállják. E látszólag különféle értékmérőt tükröző ítéletek alkalmasan csoportosíthatók egy közös, mereven katonai nézőpont körül. Szerző számára két harci egység van adva, mondjuk, a ,,kék" meg a „piros", melyek közül az utóbbi erősebb. A kék feladata az, hogy megvédje magát, a pirosé, hogy győzzön. A mozdulatok ezután, a feladvány értelme szerint, szinte gépszerűen bíráltatnak el, Az idézett s ránk nézve egyáltalán nem hízelgő kitételek forrása tehát nem annyira az irántunk érzett ellenszenv, hanem inkább történetírói iskolázatlanság. Erre vall szerzőnek már jelzett egyoldalúsága is. De bármi legyen is az indíték, a tény fennáll s vele a franciaországi magyar történetszemlélet kihámozásánál számolnunk kell. Szerző tudása szerint a Szolimán által elrabolt Corvin-könyvtárnak ugyanaz lett a sorsa, mint a híres alexandriai könyvtáré, tudniillik hogy teljesen elpusztult (161. 1.). Szerinte a Gran nevű magyar város Budától 45 kilométernyire, északnyugati irányban, a Sarre (!) és a Duna folyók összefolyásánál fekszik (175. 1.). Neki Oüns magyarul Kosreg (124. 1.). E tévedések oly feltűnőek, hogy magyar olvasó előtt javításra nem is szorulnak. Baráth Tibor (Páris). Clauser Mihály: A Zrinviász sorsa (1651—1859). Budapest, 1934. 8°. 46 1. A műalkotások sorsa, azoknak a hatásoknak a története, amelyeket kiváltanak korukból és az utókorból, azaz mint objektív szellemi alkotásoknak az élete, a legérdekesebb történeti problémák közé tartozik. Ilyen esetekben a szellemnek egy-egy valamennyire mégis csak szemmel látható, tárgyi adatokkal mértföldkövezett útja kísérhető végig. Ez a kutatás számos tanulsággal szolgál. Bizonyára megállapíthatunk a hatásra, kapcsolatra, az objektív szellem életére nézve törvényszerűségeket, — ha természetesen nem is a természettudomány törvényeinek értelmében, de bizonyos strukturális állandóságokat. Beleláthatunk abba az irodalom- vagy művészettörténeti jelenségbe, amit egy-egy műalkotás és általában alkotó elfeledése vagy felfedezése jelent, megismerhetjük ennek okait, megvilágosodhat előttünk nagy egyének ízlésalakító hatalma vagy ízlésfordulatok befolyása a műalkotás utóéletére. Sok becses adalékot nyerhetünk a közszellem, korszellem, nemzeti szellem megismeréséhez is. Egyszóval ezek az „utótörténeti" vizsgálódások legsajátosabban „szellemtörténeti" természetűek és valóban kívánatos, hogy mennél szorgalmasabban lássunk neki az effajta kutatásoknak. A szintétikus természetű értelmezést természetesen meg kell előznie az adatok