Századok – 1935

Történeti irodalom - Schünemann; Konrad: Die Wirtschaftspolitik Josephs II. in der Zeit seiner Mitregentschaft. Ism.: Ember Győző 348

TÖRTÉNETI IRODALOM. 349 számtalan tanulmánya általánosan ismertté tették nevét és még azok elismerését is kivívták számára, akik akár felfogásával, akár eredményeivel nem érthetnek egyet. Kétségtelen ugyanis, hogy munkái mindenképen előmozdították a problémák tisztázását. Kevésbbé ismeretes már az a működése, amelyet mint a „Jahresberichte für deutsche Geschichte" referense fejt ki. Ennek köteteiben széleskörű nyelvismeretével egymaga méltatja a délkeleteurópai történetírás német vonatkozású magyar, román, horvát, szerb termékeit s e kritikákban, el kell ismernünk, mindenkor a legnagyobb tárgyilagosságot tanúsítja. Mindezt szükségesnek véltük előrebocsátani, hogy az olvasó előtt megindokoljuk szokatlan eljárásunkat, amiért egy aránylag nem nagyterjedelmű, de eredményekben gazdag folyóirat-cikket beható megbeszélés tárgyává tettünk. Sch. értekezésében arra az eredményre jut, hogy II. József uralkodását csak úgy lehet megérteni, ha ismerjük előzményeit, azt a fejlődést, amelyen 1765—80 között, cLZciz az államügyekkel való foglalkozásának kezdetétől trónrajutásáig keresztülment. Amikor trónralépett, egyénisége már kialakult. Ezt az alakulást, amely nem volt ment zökkenőktől, Mitrofanov, életrajzírói közül még a legjobb, figyelmen kívül hagyta, úgyhogy Sch. nyugodtan állíthajta : II. Józsefről minden tekintetben kielégítő munkával a történetirodalom nem rendelkezik. Ezt a megállapítást anélkül teszi, hogy Marczali munkájáról megemlékeznék, de ezt a munkát sem tekinthetjük olyannak, amely feleslegessé tehetné, hogy II. József uralkodását magyar szempontból is alapos vizsgálat alá vegyük. Sch. tulajdonképen Mária Terézia korának a szakértője s figyelemreméltó megállapításokkal gazdagítja e korra vonatkozó ismereteinket. Magára az uralkodó személyére nézve tanulságos az a megfigyelése, hogy nem tekinthetjük uralkodásának 40 évét egységes egésznek. Az egyéniség színeződésével, amit Szekfű Gyula a Magyar Történet VT. kötetében igen szépen megrajzolt, nem foglalkozik, inkább az uralkodó aktivitását, munkateljesítményét vizsgálja s arra az eredményre jut, hogy Mária Terézia személyes részvétele az ügyek intézésében uralkodásának első felében sokkal jelentősebb, mint a másodikban. Ezzel magyarázza, hogy e kor intézkedéseiben ellenmondások akadnak. Az államtanácsot azért kellett 1760-ban felállítani, hogy vállalja az abszolutisztikus kormányzás mellett az uralkodóra nehezedő terheket, amiket Mária Terézia egyedül — ez természetes — nem viselhetett tovább. Az államtanács létesítése azonban nem jelentette azt — s Sch. eredményének helyes megvilágítása érdekében ezt hangsúlyoznunk kell —, hogy az uralkodó személye a belügyek intézéséből kikapcsolódott. Az államtanács mindenesetre nagy könnyebbségére volt. Azonban amikor az esetek többségében egyszerűen csak elfogadta az államtanács resolutiotervezetét, ez még nem jelentette azt, hogy a kérdéses ügyet nem tanulmányozta maga is át. Hogy ezt megtette, azt igen