Századok – 1935

Tárca - Zoványi Jenő: Mi történt a nagyváradi káptalannal 1566-ban? 269

270 TÁRCA. talannak ő Felsége ez jövő virágvasárnapot hagyta, kik ha meg akarnak térni, házokban, szőlőjökben, marhájokban, jószágoktól elválva, kiket ő Felsége magának akar tartani, békeséggel megmaradhatnak ; ha penig az Istennek igéjét nem akarják venni, személyekkel, marhájokkal egyetembe valahova akarnak menni, szabadon elbocsáttassanak." Pár száz évvel későbbi történetírók1 szerint a könnyen felizguló és könnyen felizgatható nép sajnálatos módon segítette elő a törvény eme rendelkezésének végrehajtását. A főtemplom elleni támadással és a Szent László király sírjának feldúlásával már a megelőző évben kimutatott fanatizmusa ezúttal odáig fajult volna, hogy midőn virágvasárnap (ápr. 7) elérkezett s ezzel lejárt a még ott székelő társaskáptalannak, vagyis a Szent Istvánról nevezettnek adott határidő (a székeskáptalan már nem volt meg), a hitük mellett megmaradó és erről egy ünnepélyes körmenettel nyilvánosan tanúságot tevő kanonokokat megrohanta az emiatt felbőszült tömeg s míg a megtámadottak egyrésze el tudott menekülni, másrésze áldozatául esett a tömeg dühének, ott nyomban lemészároltatván. Körülbelül eképen lehetne összefoglalni némely más adatokkal egybevetve ezt az ennél eredetileg túlzottabban előadott és egvidőben már majdnem egyetemesen elfogadott állítást. Míg aztán Bunyitay Vince annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy a kanonokok legyilkolásáról szóló, de kizárólag hagyományból merített állítás nem alapul valóságon.2

Erre nézve főképen egy csomó egykorú történetíróval bizonyított, mint akiknek reánkmaradt följegyzéseiből semmiesetre sem hiányoznék a nagyváradi szomorú esemény elbeszélése vagy legalább is fölemlítése, ha az csakugyan megtörtént volna, de akik végképen hallgatnak még arról is, aminek tényleg meg kellett ott történnie. Ővele szemben Karácsonyi János később arra a vélekedésre jutott, hogy annyi történhetett az illető alkalommal, hogy egyes kanonokok súlyos bántalmazásokat szenvedtek, amikbe vagy ott a helyszínén, vagy azután beléhaltak.3

Ebbeli véleményét főleg arra építé, hogy az akkori kanonokok közül némelyeknek a későbbi sorsáról nem bírunk számot adni a meglevő adatokból. Nem azért, mintha lehetetlenségnek tartanám ezt a megoldást és általában a felekezeti fanatizmus bármily szörnyű megnyilvánulását akármelyik oldalról, hanem a Bunyitay inkább csak közvetett és negatív jellegű bizonyításának kiegészítéseként a Nagyváradon akkor történtekről okvetlen jól értesült és — ami itt a legdöntőbb — azokról be is számoló egykorú írók előadásából kiindulva, én viszont azt merem állítani, hogy semmi 1 Gánóczy A. : Episcopi Varadienses. 1776. II. k. 129. 1. — Keresztury J. : Descriptio episcopatus et capituli M. Varadinensis. 1806. II. k. 39. 1. 2 Századok, 1878. 577—84. 1. 3 U. o. 1921—2. 440—51. 1.