Századok – 1935

Szemle - Tauber; Walter: Geld und Kredit im Mittelalter. Ism.: Komoróczy György 260

25(1 SZEMLE. emberiségre, mert a nemzet is tömeg, s mint a tömeg, barbár indulatoknak van alávetve. Nem is alkalmas a történelem erkölcsi útmutatás céljára. Ezt legvilágosabban Machiavelli munkájából láthatjuk : ő elfogulatlanul kérdezte meg a történelmi adatokat. A történészek túlnyomó része nevelő célból írta munkáját, tévútra vezetve olvasóit és leszállítva saját munkásságának értékét. Ennyi az, amit T. könyvéből elfogadhatunk, ha nem másnak, legalább meggondolások kiindulópontjának. A továbbiakban ő maga esik abba a hibába, amelyet sok éleslátással ostoroz. Az erős kormány jogosságát és helyességét bizonyítva, Mrs. Webster francia forradalomról írt munkája alapján akarja elhitetni egyebek közt azt, hogy gyökerében elhibázott gondolat a forradalom ellen katonaságot vezényelni ; a helyes a forradalmat ellenző polgárság megmozdítása, mint azt Mussolini és 1926-ban az angol kormány tette. T. megfeledkezik a legtöbb sikeres ellenforradalom történetéről, köztük éppen a francia forradalom korában Napoleon nagy sikeréről. Miután helyesen kimutatta, hogy a történetírásnak nem lehet célja az emberek nevelése, ő maga a kormányoknak akar adni a történelemből merített tanácsokat és mint az általa kifogásolt történészek erőszakoltan bizonyítják, hogy a forradalom szükséges, úgy bizonyítja ő számos történeti tény téves elmagyarázásával, hogy kellő eréllyel a forradalom megakadályozható, azt nem a népszenvedély idézi elő, hanem izgatás, pl. a nagy francia forradalomnál az orléansi herceg és a porosz kormánynak Clootz fölhasználásával folytatott intrikái. Ha már ez a különös gyanúsítás is feltűnő, még modernebb, de 10—20 év előtti és nem mai modernség a német nemzetre a föltétlen háborús szándék ráfogása. A brit birodalmat akarták ők megszerezni, azért kezdték a háborút, most a „nagyhangú" (braggart) Hitler támogatása ugyan-, erre a szándékra vall. Ennek megelőzésére a győztes nemzetekből kell szövetséget alkotni a világbéke megmentésére. Nem tartja ideálisnak ezt a javaslatot, szükséges rossznak tekinti, hogy összefogjanak azok az államok, amelyeknek a „legtöbb" veszítenivalójuk van. Ez a „legtöbb" természetesen anyagiakra vonatkozik és nem pl. humánus érzésre. Ezen a politikai téren megszűnik a történelmi kritika jogosultsága ; erre csak annyit mondhatunk, hogy T. ilyen állásfoglalásának logikus előzménye az, hogy szerinte a történelemből erkölcsi szabályokat kivonni nem lehet, viszont ellentmondó előzménye az, hogv szerinte az államférfinak a történelemből tanulnia kell. Török Pál. Taeuber, Walter: Gehl und Kredit im Mittelalter. Berlin, 1933. Heymann. 8°. XIII + 361 1. A középkori pénztörténetnek nagyon sok homályos kérdését deríti fel T. ebben az inkább filológiai és jogtörténeti, mint gazdaságtörténeti munkában. A pénz jogtörténetét akarja megírni, tehát ezt a problémát fejtegeti : milyennek kellett lennie a pénznek az emberek felfogása szerint a középkorban, milyen volt annak az élethez való viszonya, milyenek a középkori kölcsönök törlesztési formái. Vázolja a pénz- és terménygazdálkodás értékviszonyait, tisztázza az államnak, mint törvényhozó testületnek a szerepét a pénz kibocsátásánál és fenntartásánál. Fejtegetéseinek alapjául a kanonista irodalom, elsősorban Pillius munkássága szolgál, de ennek a forráscsoportnak eredményeit kiszélesíti a pápai rendeletek magyarázatával is. Arra a kérdésre vonatkozólag, hogy a dénár és a későbbi ezüst-arany pénzek hogyan viszonylottak egymáshoz, T. megállapításai nem gazdagítják látókörünket. Eddig is ismertük az egyes pénzdarabok keletkezésének, az arabok hatásának, az uralkodói intézkedé-