Századok – 1935

Történeti irodalom - Walter; Friedrich l. Kretschmayr; Heinrich 216

•216 TÖRTÉNETI IRODALOM. ízű) felfogását, ez nem érvényesül mindenütt és nem jelent fel-,, tétlenül érdemet. A helyérdekű történetírás szerintünk nem olyan veszedelmes, mint az osztályérdekű ; az alkotmánytörténeti fikciókat nem védelmezzük, de le kell szögeznünk, hogy M. maga is felállít ilyent (166. 1.) s ezáltal elveszti a jogot, hogy kontároknak bélyegezze azokat, akik „még mindig Timon könyve alapján fertőzik a jogászokat" (312. 1.) ; az új szemléletbe pedig nehezen illik bele az elavult történelmi materializmus tétele a társadalmi fejlődés szükségképeni voltáról (195. 1.). Végül a kuruc történetírás hibái még nem adnak okot arra, hogy M. teljesen labanc-szellemben tárgyaljon a Rákóczi-felkelésről. Végelemzésben tehát a munka impozáns méretű anyaggyűjtése dacára sem szolgálja szerző szándéka szerint a történeti igazságot. Bónis György. Kretschmayr, Heinrieh: Die österreichische Zentral Verwaltung. II. Abt. 3. Bd. Vom Sturz des Directoriums in publicis et cameralibus (1760/61) bis zum Ausgang der Regierung Maria Theresias. Aktenstücke. Bearbeitet von Friedrich Walter. (Veröffentlichungen der Kommission für neuere Geschichte Österreichs, 29.) Wien 1934. 8° VIII + 478 1. Az osztrák központi kormányszervek történetét ismertető munkának legújabb kötete, melynek feldolgozója új munkatárs, szervesen kapcsolódik a korábbiakhoz. Az első rész I. Miksától 1749-ig haladt s egy kötetben történeti feldolgozást, kettőben iratokat hozott. A második részt, amely 1848-ig terjed, öt kötetre tervezik. Az első itt is történeti feldolgozás lesz, a további négy iratokat ad. A most megjelent kötet Mária Terézia uralkodásának két utolsó évtizedét öleli fel, annak legfontosabb hivataltörténeti aktáit bocsátva közre. Az időbeli elhatárolást, bár Mária Terézia uralkodását háromfelé szakítja, természetesnek kell tartanunk. Az uralkodói hatalom az örökös tartományok rendjeivel vívott küzdelmében 1749-ben döntő sikert ért el, aminek gyakorlati jelentősége elsősorban az volt, hogy a rendek az adót nem évenkint, hanem tízévenkint ajánlották meg. A rendi hatalmat, mely minden téren hanyatlóban volt, a központi kormányszékek közül a kancellária képviselte. Ennek a jelentősége is csökkent. Gróf Haugwitz az uralkodói hatalom és a rendiség erőviszonyának következményeit vonta le, amikor 1749-ben keresztülvitte a cseh és az osztrák kancelláriák egyesítését, majd az líj cseh-osztrák kancelláriát, miután az igazságügy intézését kezéből kivetette, Directorium in publicis et cameralibus néven a legfőbb pénzügyi hatósággal egyesítette. 1749-től 1760-ig Haugwitz volt a monarchia belügyeinek legfőbb irányítója. Sziléziának osztrák kézen maradt részén próbálta ki először azt a közigazgatási rendszert, amit azután a központi hivataloknál is megvalósított. Haugwitz rendszerét 1761-ben az ú. n. Kaunitz-rendszer váltotta fel ; ettől kezdve a monarchia belügyeire is Kaunitz hercegnek volt a legnagyobb