Századok – 1935

Történeti irodalom - Málnási Ödön: Gróf Csáky Imre bíbornok élete és kora. (1672–1732) Ism.: Bónis György 210

TÖRTÉNETI IRODALOM. 213 érvényesülésétől". (9, 10, 151, 199, 200, 261, 266.1.) A kérdést azonban paradoxonok nem oldják meg s éppen végletes beállításuk ingatja meg hitelüket. A valóságban az 1712. országgyűlésen a nemesek javasolták még C'sáky előtt a megyei bíráskodás egyszerűsítését, közülük s nem a távollevő mágnások követei közül kerültek ki a modern, tie nemesellenes Csáky-Systema támogatói, sőt az elfogadásra nagyrészük hajlandó is volt, mikor Nádasdy püspök elrontotta a szépen induló megegyezést. Lányi Pál naplója (Múz. Quart. Lat. 378.) mindezt világosan tanúsítja. S ha óvatosabbak voltak is a rendek, azt eléggé indokolttá tette az előző korszak törvényes bíróságainak szünetelése és idegen, törvénytelen fórumok (udvari marsallátus, kancellária, kamara, haditanács) megerősödése. A Bécsből jövő újításoktól nem ok nélkül lehetett félni. A magyar érdek éppúgy szólhatott a konzervativizmus, mint az újításvágy mellett. M. rendi érdek — igazságtalanság, királyi érdek — igazságosság egyenletei tehát nagyon elhamarkodott ítéletek. Szerinte az 1729-es törvényhozás perrendtartása is nyitott kaput hagyott az igazság eltávozásának (202. 1.), hiszen „az egész feudális társadalmi rend az igazságtalanságra volt felépítve". (Lví. 1.) Mindezekből a kellően meg nem alapozott állításokból az tűnik ki, hogy a szerzőnek fogyatékos a szakértelme, ellenben túlteng benne a nemesellenes érzelem. Ez a tendencia az alapvető fogyatkozása M. értékelésének. Értékmérője a jobbágyság szempontja. Szerinte a jobbágyság megérett a felszabadításra, melynek legfőbb akadálya a köznemesi elnyomás. Aki a jobbágyokat segíti, támogatja, mint a király vagy Csáky bíbornok, magasztalásban részesül, aki fejlődésük útjába áll, becsmérlést érdemel. Az egyház feudális (222. 1.), a Csákyra nem hallgató mágnások irtóznak az igazságtól (151. 1., sokhelyütt téves jellemzéseik 160., l(il. 1.), a köznemesek pedig valóságos gonosztevők (maleficusok : 203. 1.). Az idézetek tömegével lehetne csak teljes képet adni arról az útálatról, amellyel M. a köznemességet tárgyalja. A nemes irtózik az igazságtól, tobzódik a jobbágyüldözésben ; királygyűlölő, lokálpatrióta, szűklátókörű és maradi, kinek a kevés reform is sok és megbuktat minden haladást ; az ország integritásáért csak azért küzd, hogy földhöz jusson ; Budavár felszabadítását legalább is közönyösen nézi ; mindenhez hozzájárul, csakhogy a honvédelmi szolgálatot és az adófizetést elkerülhesse ; a katonai excessusokon nem azért háborodik fel, mintha a gyűlölt jobbágyot sajnálná, hanem azért, mert a jobbágyot tulajdonának tekinti ; a kamarától nem kér költségvetést, hiszen úgysem ő fizet adót ; országos ügyekben rendszerint tájékozatlan, mert csak a saját sérelmeivel foglalkozik ; önkényesen megakadályozza az udvari kamara jóindulatú törekvéseit ; a szerzetesrendeket jobbágyelnyomáshoz használja fel, de csak addig támogatja, amíg pénzbe nem kerülnek. (9., 1Ó„ 128., 137., 140., 155., 162., 163., 166., 171., 173., 178., 192., 193., 198., 205., 234., 236., 261. 1 .) „Primitív, sanguinikus temperamentum, túlfűtött önérzet, hiúság, büszkeség, dac, gőg, öntetszelgés, a birtok vagy esetleg a vármegye határáig terjedő látókör,