Századok – 1935

Történeti irodalom - Vanyó Tihamér Aladár O. S. B.: Püspöki jelentések a magyar szent korona országainak egyházmegyéről. 1600–1850. Ism.: Tóth László 205 - Vanyó Tihamér Aladár O. S. B.: A bécsi nunciusok jelentései Magyarországról. 1666–1683. Ism.: Tóth László 205

208 TÖRTÉNETI IRODALOM. azzal az eljárásával, hogy az anyag összegyűjtésénél, egy-egy a veszprémi püspöki, illetőleg a kalocsai érseki levéltárból vett jelentésen kívül, csupán a zsinatok kongregációjának levéltárára támaszkodott. „Gyűjteményünket sajnos már nem volt alkalmunk tökéletesíteni -— írja az előszóban — az Apostoli Kancelláriában, a limina-látogatásokra nézve feljegyzéseket tartalmazó Registra Litterarum köteteinek és a vatikáni levéltárban őrzött pápai válasziratoknak kiaknázásával." Nem egészen értjük a szerzőnek ezt a mentegetődzését. Elvi akadályai ezeknek a kutatásoknak nem voltak, tehát csak a szerző sietős munkája magyarázza meg az anyag egy fontos részének ezt a lényeges elmellőzését. Eljárását nem tudjuk helyeselni, mert ismerve a mi történeti irodalmi viszonyainkat, el fog telni egy-két emberöltő, amíg valaki ismét hozzáfog ezeknek a jelentéseknek az átnézéséhez és esetleg kipótolja majd a V. által hagyott hiányokat. De ha már bármi okból a római kutatás folytatása nem volt lehetséges, legalább a magyar püspöki levéltárakból kellett volna a gyűjtést a lehetőség szerint kiegészíteni. Itt nem lett volna szabad megelégedni, mint Y. teszi, az egyes levéltárosok nemleges híradásával, hanem közvetlenül kellett volna kutatni talán az illető püspökök magánlevéltárában vagy más helyen, ahol esetleg valami okból jelentések maradhattak fenn. Hogy ez nem lett volna teljesen reménytelen munka, mutatja már a szerző által közölt két jelentés is. De hogy máshonnan is lehetett volna még a gyűjteményt bővíteni, arra csak jellemző példaképen hozzuk fel, hogy Földváry László „Adalékok a dunamelléki ev. ref. egyházkerület történetéhez" című művében (Budapest, 1898, 216—19. 1.) nyilván a váci püspöki levéltár nyomán sokkal részletesebben közli Pongrácz György váci püspök 1675-i jelentését, mint ahogy azt V.-nál (248—50. 1.) találjuk. Lehet, hogy ha V. a még szükségesnek mutatkozó kutatásokat Rómában és itthon elvégezte volna, könyve egy-két esztendővel később jelent volna meg. De alig hisszük, hogy egy ilyen évtizedekre szóló alapvető forrásgyüjteménvjellegű műnél ez a késedelem nagyobb baj lett volna, mint az, hogy jelen állapotában egy nem teljesen befejezett forrásgyűjtemény van előttünk, amelynek kiegészítésére egyelőre alig számíthatunk. Másik elvi természetű megjegyzésünk, hogy meggyőződésünk szerint magukat a jelentéseket helyesebb lett volna az eredeti latin nyelven, a hozzájuk fűzött reflexiókat pedig ugyancsak eredetiben, olaszul közzétenni. V. magyarnyelvű kivonatban adja vissza a jelentések tartalmát. Bárminő gonddal és elismerésreméltó részletességgel is készültek ezek a kivonatok, mégis lehetetlen volt a szerzőnek a jelentés minden részletére kitérni, azt meg ma egyáltalán nem lehet megállapítani, hogy egy későbbi időben a kutatás akkori módszerei mellett az eredeti szövegből a kutató mit tart majd fontosnak, amit V. magyarnyelvű átdolgozása nem ad vissza. V., úgy látszik, a nagyközönségre gondolt és ezért adta latin és olasz eredeti helyett magyarnyelvű bő kivonatban