Századok – 1935

Történeti irodalom - Vanyó Tihamér Aladár O. S. B.: Püspöki jelentések a magyar szent korona országainak egyházmegyéről. 1600–1850. Ism.: Tóth László 205 - Vanyó Tihamér Aladár O. S. B.: A bécsi nunciusok jelentései Magyarországról. 1666–1683. Ism.: Tóth László 205

TÖRTÉNETI IRODALOM. 207 müncheni, kölni) nunciusok jelentései részint a Nuntiaturberichte aus Deutschland sorozatban, részint más helyen. De ez a nagy gonddal és szervezett munkával megindított vállalkozás nem jutott túl félszázad után sem VIII. Orbán korán. A más országokra vonatkozó pápai diplomáciai jelentésekből és utasításokból a kutatók eddig csak egyes részleteket ragadtak ki, aránylag még legtöbbet merítve az itáliai kis államok nunciatúráinak az anyagából. A magyar történetkutatás ebben a tekintetben meglehetős hátrányos helyzetben volt. Magyarországon a mohácsi vész óta a világháború utánig nem működött önálló pápai diplomáciai szolgálat, nem tekintve a XVI. század végén a Báthoryak idején Erdélyben szerepelt ideiglenes pápai diplomáciai képviseletet. A magyarországi egyházi politikai viszonyok és a török elleni háborúval kapcsolatos pápai segélyhadak ügyei a bécsi pápai nunciusok hatáskörébe tartoztak, de igen sok esetben a lengyelországi nunciusok is belekapcsolódnak különösen az erdélyi és a török elleni politika ügyeibe. A török hódoltság alatt lévő területek állapotáról pedig 1622 után a Propaganda Kongregáció által kiküldött papok és szerzetesek jelentenek, így az erre vonatkozó anyag ismerete is nélkülözhetetlen a pápaság, valamint Magyarország egyházi és egyházpolitikai viszonyainak ismeretéhez. De a katolikus egyháznak a tridenti zsinat által az addiginál sokkal erősebben központosított szervezete a többi római kongregációt is közvetlen kapcsolatba hozta a világegyházzal. Ezért a vatikáni levéltár, valamint a Propaganda Kongregáció levéltára mellett a többi pápai dicasterium levéltára is igen becses történeti forrásanyagot tartalmaz. Sajnos, ezek a kongregacionális levéltárak, valamint a legfőbb egyházi törvényszékek, mint a Rota Romana és a Segnatura Apostolica levéltárai, ma még vagy egyáltalán nem, vagy csak igen kis mértékben hozzáférhetők a tudományos kutatás számára. Annál jobban kell tehát értékelnünk az előttünk fekvő kötet írójának fáradozását, amellyel sikerült a zsinatok kongregációjának levéltárában a magyar püspökök ötéves jelentéseit az 1600—1850 közötti időből összegyűjteni. Bár ezek az ötéves püspöki jelentések, amelyeknek beküldésére a főpapokat a tridenti zsinat kötelezte, teljesen tárgyilagos történeti forrásoknak nem tekinthetők, mert a jelentéstevők egészen érthető emberi motívumokból rendszerint úgy színezik ki egyházmegyéjük állapotát, hogy az Rómában kedvező benyomást keltsen, mégis értéktelennek nem minősíthetők, különösen statisztikai szempontból, s a jelentések hitelességét maga a Szentszék igyekezett a nunciusok, vagy más megbízottak által ellenőriztetni. V., hangsúlyozzuk, elismerésreméltó feladat megoldására vállakozott e jelentések összegyűjtésével és feldolgozásával. Az egészen magától értetődő, hogy az anyaggyűjtésnél a Szent István koronája alá tartozó összes egyházmegyék jelentéseit figyelembe vette. Nem tudunk azonban egyetérteni V.-nak