Századok – 1935

Történeti irodalom - Szekfű Gyula l. Hóman Bálint 192

TÖRTÉNÉTI IRODALOM. 203 ré be, mint a két nagy Anjou-királyé. Kidőlte után a rendek hatalmának semmi sem állván útjában, szabadjára engedhették rendi önzésüket, s ezzel megásták a mohácsi sírt. Ebben a ,, király -talan" korban merülhetett fel ismét a szentkoronának az a tipikusan rendi elmélete, melyet Verbőczi fejtett ki, mely szerint a közhatalom a nemességé, a kornmunitásé, s tőle szálI át koronára és királyra. Nagy nyomatékkal mutat azonban rá Sz. arra, amikor a szentkorona tanát világosan kifejti, hogy a szentkorona ez új fogalmazása óriási pozitív hatással volt a magyar államiságra, mert ez lett évszázadokon át egyik legerősebb biztosítéka a magyar állam és nemzettest egységének. Ezzel szemben azonban hangsúlyozza, hogy Verbőczinek nagy vétke is van, az, hogy munkájába beillesztve az 1514. évi országgyűlés jobbágyellenes határozatait, a népet kettészakította. Egy pillanatig sem vonjuk kétségbe a Tripartitum jelentőségét ebből a szempontból, de viszont nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fejlődés már régóta ebben az irányban haladt, külföldön is, ahol már korábban röghöz kötött lett a jobbágy s nálunk is, ahol a törekvés, mint a törvényekből is látjuk, szintén az volt, hogy a földesúr a jobbágyát földjéhez kösse. Tehát „mielőtt a törvényhozásban a szabadköltözködés eltörlése szankcionálást nyert volna, az élet már eldöntötte, hogy a parasztság sorsa a földesura akaratához legyen láncolva. Az élet haladt a maga útján, a törvényhozásnak csupán azt a jogot tartva fenn, hogy formát adjon a hosszú fejlődés végcéljának : a földhözkötöttségnek" (Századok, 1929—30. 792.). Ezért nem volt eredménye az 1547-i és 1556-i törvényeknek, melyek eltörölték az örökös jobbágyságot s megadták a jobbágyoknak a szabad költözködési jogot. Verbőczi, aki épp akkor készült el nagy munkájával, nem hagyhatta figyelmen kívül az tij helyzetet, ezt neki abban meg kellett rögzítenie; hogy azonban ezt a „törvény szövegén is túlmenőleg" tette volna, azt nem merném mondani. Még pedig azért nem, mert nem bizonyítható Sz.-nek az a kijelentése, amelyre alapozta fenti megállapítását, hogy t. i. „a magyar föld ekkor még nem volt a nemesség kizárólagos tulajdona".1 II. Lajos alatt az anarchia csak növekedett, mert most már a rendek maguk sem tudták többé, hogy mit akarnak, s így következett be a legmélyebb elhanyatlása az államiságnak és a rendiségnek. Sz. felveti a kérdést, hogy mik voltak a Mohács előtti hanyatlásnak a felismerhető okai. Romlott kor, erkölcsi mocsás. terjengett itt ? — kérdi, s felelete az, hogy a hanyatlásnak fel-1 A familiarisokat illetőleg itt is azt írja, mint a róluk szóló alapvető munkájában, hogy tetteikért nem őket, hanem a dominust vonja a törvény felelősségre, s hogy a nemes familiáris felett a dominus ítélkezik, ha az ő birtokán él (383, 432). A dominus azonban, mint földesúr, csak a „jobagiones et familiares inpossessionati" (inpossessionatus = ignobilis !) felett ítélkezett, a nemes familiárisok felett soha! Ezeket mindig megidézik, vagy „de eadem", t. i. a birtokukból vagy pedig „de officiolatibus".