Századok – 1935

Történeti irodalom - Szekfű Gyula l. Hóman Bálint 192

196 TÖRTÉNETI IRODALOM. fejedelmi hatalomtól, amellett ez a szlachta a legerősebben hangoztatta a nemesség tagjainak formális és elvi egyenlőségét! A mileseknek az összeolvadása a nobilisekkel a szlachta kiváltságos rendjévé Lengyelországban azonban már a XIII. század végére befejeződött. Viszont, hogy csak egy nehézségre mutassak rá, a híres kehidai, 1232-i oklevélben a veszprémi püspök (!) fordul a zalai serviensekhez „videns (eos) esse indices et posse facere iustitiam" s perli Atyusz bánt. Már most nehezen hihető, hogy Atyusz bán, aki somogyi ispán és királynéi udvarbíró is volt, megjelent volna a kis hűbéresek előtt, vagy hogy ő is a serviensek közé tartozott volna, — mint Mályusz írja —, (az oklevél szerint „qui unus erat de nobis"), a bán a „nemesség alsó határán mozgó kis hűbéresek" közé !? H. szerint 1222 után már csak az örökjog tekintetében maradt fenn különbség a foglaló nemes és a királyi serviens között, s ezt a válaszfalat döntötte le Nagy Lajos 1351-ben, amikor az ősiség érvényét valamennyi nemesre kiterjesztette s így lehetővé tette a különböző eredetű nemesi rétegek teljes társadalmi összeolvadását. Nem terjeszkedhetünk itt ki örökjogunk behatóbb vizsgálatára, — legutóbb Eckhart foglalkozott vele „A magyar történet új útjai" c. kötetben megjelent tanulmányában —, de kétségtelen, hogy itt sem lehet addig tiszta képet nyernünk, míg az idevágó egyes kérdéseket nem tisztázzuk részletes adatgyűjtés alapján. H. azt írja, hogy a szállásbirtok és adománybirtok jogi különbsége 1351 után elenyészett (II. 337.), s Eckhart szerint is a XIV. században fejlődött ki az az elv, hogy „tulajdonkép már nem tesznek különbséget ősi és adománybirtokra vonatkozólag" (I. h. 294.), ami különben általános vélemény történetirodalmukban. Csak az okleveles anyag gondos megvizsgálása mutatja meg, helyes-e ez a felfogás ! ? Épp így vagyunk az ú. n. szentkorona-tannal is, amelyet nagyon szépen fejt ki s magyaráz H. úgy, hogy a korona, mely Szent Istvántól a királyság szinonimájaként szerepel, a gyermekuralom idején nőtt a királyi hatalom szimbólumává, s abban a korban, amikor a királyság ura már nem maga a király, hanem a király és a birtokos rendek, nyerte el későbbi, Verbőczinél található értelmét. Károly Róbert idején már kialakulóban látjuk szimbolikus közjogi jelentőségét, előhírnökéül a XV. század derekán már kialakult és szabatosan körülírt szentkorona-tannak, mely az I. Ulászló koronázásakor kiadott törvényben jelentkezett először teljes tisztaságában (II. 248., III. 115., 289.). Ulászlót ekkor a Szent István fejereklyetartójáról levett koronával koronázták meg ; talán nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy az 1386-i törvények azon szavaiból, hogy az országgyűlés tagjai Fejérvárott „capite eiusdem s. regis altari supposito manualiter tacto" esküdtek meg, hogy a szent korona érdekeire lesznek tekintettel, az következtethető, hogy nem annyira a szent király ereklyéje volt a szimbólum, hanem a rajta lévő királyi korona ! H., s mint látni fogjuk, Sz. fejtegetései nagyban hozzájárultak e sokat