Századok – 1935

Értekezések - TOMPA FERENC: Ősrégészet – őstörténet 181

190 TOMPA FERENC. 6. A tisztán történelmi célkitűzéssel dolgozó ősrégészet alapja ma már a települési archaeológia, legfőbb eszköze pedig a módszeres és nem leletgyűjtésre, hanem a problémák megoldására irányuló ásatás. Az egyes kultúrák lakótelepeinek feltárásával teljes képet nyerünk a települési viszonyokról, a lakosság sűrűségéről, a lakóház, a foglalkozási ágak, földmívelés, ipar és kereskedelem, az élelmezés, a társadalmi berendezkedés és a szellemi élet, egyszóval a kultúra formájáról. Különböző fejlődési fokon álló, vagy egymástól eltérő kultúrák ugyanazon a helyen, de egymás fölött való elhelyezkedésének rétegképe (stratigráfia) meghatározza azok korbeli egymásutánját (relatív kronológia). Azonos kultúremlékeket tartalmazó sírmezők elősegítik az egyes periódusok, történelmi időszakaszok elhatárolását, másrészt megismertetnek bennünket a temetkezési ritussal, amely kapcsolatban lévén a lelki élettel, vallással, — egyik legfontosabb kritériuma a kultúrakörök meghatározásának. Megbízható időrendi adatokat szolgáltatnak a zárt, elrejtett kincsleletek is, amelyeket azonban természetüknél fogva legtöbbnyire a véletlen hoz napvilágra. Lakórétegeket, háznyomokat tartalmazó telep feltárását ma már csak a módszerekkel teljesen tisztában lévő, a föld különböző színfoltjaiból ítélni tudó és a legtágabb szakismerettel rendelkező, iskolázott ősrégész végezheti el kellő gondossággal és a problémák megoldását elősegítő eredménnyel. De épp ilyen iskolázottság, az összes kultúrák ismerete szükséges a leletek morfológiai vizsgálatához, a velük szemben való forráskritika alkalmazásához is. Ma már nem elégedhetünk meg egy-egy lelet, edény, eszköz, fegyver, vagy ékszer rendeltetésének meghatározásával, hanem ismernünk kell annak egész genezisét, tudnunk kell róla, hogy saját terméke-e annak a kultúrának, amelyben találtatott, vagy pedig idegen származású. Ebben az esetben ugyanis nemcsak korhatározó jellege van, hanem világosságot vet az egyes kultúráknak egymáshoz való viszonyára is. A leletekben és életformákban mutatkozó konzervatívizmus, új formáknak régiekkel való keveredése zavartalan helyhezkötöttséget jelent. Ezzel szemben a kultúratörés, a kultúrelemeknek csaknem teljes kicserélődése az ősi lakosság eltávozásáról és egy új nép helyfoglalásáról, esetleg erőszakos hódításáról tesz bizonyságot. Ennek megállapítása azonban, különösen, ha azt is meg tudjuk határozni, hogy hol keresett új hazát az őslakó és honnan indult el a hódító, -— pl. az illyr-kelta lakosság kicserélődése, — voltaképen már politikai történelem, annál is inkább, mert az abszolút kronológiával a népmozgalom időpontját is megállapíthatjuk megközelítő pontossággal. így kísérvén az egyes kultúrákat vándorútjukon, vagy fejlődésük menetén mindaddig, amíg csak írásos történelmi emlékek nem állnak rendelkezésünkre, megtaláljuk végül magát a kultúrahordozót, a népet és megismerjük Egyiptom, illetőleg az ókor kronológiájának segítségével annak időrendbe beiktatható tör-