Századok – 1935
Értekezések - TOMPA FERENC: Ősrégészet – őstörténet 181
186 TOMPA FERENC. fokozott esztétikai régészkedés mellett kifelejtődött belőle a történelem. Ezt az irányt illusztrálja nálunk többek között Hampel József „A bronzkor emlékei Magyarországon" című munkája is és ez az irány tette lehetővé a dilettáns régészet oly nagyfokú megerősödését, hogy annak művelőivel még napjainkban is találkozunk. Hatása alól a külföldi ősrégészet is nehezen tud megszabadulni és Nils Âbergnek mostanában megjelent, hatalmas anyagot felölelő több kötetes munkája — ,,Die bronzezeitliche und früheisenzeitliche Chronologie" — bizonyítja, hogy Svédországban Monteliusnak még mindig akadnak követői. Az igazság érdekében meg kell azonban jegyeznünk, hogy ez az irány ráterelte ugyanakkor a figyelmet az egyébként Lissauer által kezdeményezett leletkataszter és ennek kapcsán a topográfia fontosságára, 4. Műtörténeti alapon indult el, de hamarosan átcsapott a művelődéstörténeti irányba az az iskola, amelynek a bécsi M. Hoernes volt a legharcosabb és kétségtelenül legszellemesebb képviselője.1 Ez az iskola már nem elégszik meg a leletek egyszerű, kronologikus osztályozásával, hanem igyekszik azokon keresztül megismerni a hagyományozót, az embert ; próbál behatolni annak fizikai és szellemi életébe, érdeklődése kiterjed az őskor emberének életkörülményeire, foglalkozására, vallására, művészetére és végül fajtájának megismerésére. Kutatásaihoz, problémáinak megoldásához segítségül hívja az élő etnográfiát és etnológiát és nem egyszer a ma élő primitív törzsek életviszonyaival való összehasonlítás útján jut el azokhoz az eredményekhez, amelyeknek jórésze sajnos nem bizonyítható, spekulatív. Amint tehát látjuk, az etnológia mezejére való elkalandozás az ősrégészetben nem éppen mai keletű, ennek az iránynak már bizonyos múltja van és ha napjainkban ismét találkozunk vele, úgy ez a jelenség csak felújításnak tekinthető _ Kétségtelen, hogy az ősrégészeti kutatás egyik feladata és célja az őskor művelődéstörténeti problémáinak megoldása. Nem más ez, mint a leletek visszahelyezése abba a környezetbe és életviszonyok közé, amelyek azokat kitermelték. Ezáltal kapjuk meg a kultúra képét, amelyen keresztül végül megismerhetjük annak hordozóját, magát az embert. Ebben a végcélban valóban találkozik a két disciplina, az őskori kutatás és az etnológia, a cél felé vezető út azonban mindkettőnél sajátos és nem ugyanazon a csapáson halad. Jacob-Friesen fentemlített munkájának bevezetőjében ugyancsak hangsúlyozza a két tudományág egymástól való függetlenségét, amennyiben rámutat az etnológia horizontális és az ősrégészet vertikális irányú munkásságára, Az etnológiának a jelent is tekintetbe vevő, népeket összekötő, nagy területeket átfogó tendenciája van, amely nem egyszer 1 Legjelentősebb munkái : Natur- und Urgeschichte des Menschen. Wien—Leipzig, 1909. — Urgeschichte der bildenden Kunst. Wien. 1915. II. kiad.
