Századok – 1935

Értekezések - TOMPA FERENC: Ősrégészet – őstörténet 181

182 TOMPA FERENC. ban ezt a végre egyenes úton haladó történelemtudományi ágat éppen napjainkban egy új oldalról, a népélet tanulmányozásával foglalkozó etnológia felől fenyegeti az a veszély, hogy tetszetős jelszavak örve alatt a két tudományág módszereit a kutatásban nemcsak egymás mellett, hanem egymás helyett is alkalmazzák, szükségesnek látszik, hogy az őskori kutatás módszereinek fejlődésével és célkitűzésével e helyütt is ismételten foglalkozzunk és ebben a keretben képet adjunk az etnológia és az őstörténeti kutatás egymáshoz való viszonyáról is. A modern etnológia egyik legkiválóbb művelője, W. Schmidt, igen szemléltetően mutatja be azt a fejlődési folyamatot, amelyen a népélettan önálló tudományággá fejlődött.1 Herodotostól kiindulva, aki elsőnek beszél népekről, azok történetéről, életéről és szokásairól, Schmidt négy fejlődési szakaszt állapít meg : I. Népéletrajz, összekötve történelemmel, földrajzzal és fajismerettannal ; II. Népéletrajz, földrajzzal és fajismerettannal ; III. Népéletrajz, faj ismerettannal ; IV. Népéletrajz önállóan. Ezzel a fejlődésmenettel tehát a maga részéről határozottan bizonyságot tesz a mellett, hogy az etnológiai kutatást mai formájában, minden más tudománytól függetlenítve, önálló tudományágnak akarja elismertetni. Ha ehhez a sémához hasonlóan az őskori kutatás fejlődésmenetét periódusokra akarnánk osztani, úgy visszamehetnénk mi is Herodotoshoz, aki IV. könyvében a Maros vidékén élő népek gazdagságáról is megemlékezik, tehát hazánk őslakosságának történetéhez szolgáltat adatokat, vagy akár Pliniushoz, aki 37. könyvében kőbaltaleletekről tesz említést. Valójában azonban ősrégészeti kutatásról csak attól az időponttól kezdve beszélhetünk, amidőn 1836-ban Thomsen és Danneil egymástól függetlenül az őskort nagyjában három fő szakaszra osztották : a kő-, bronz- és vaskorszakra. Azóta iránykeresésében az őskori kutatás az alábbi fejlődésen ment keresztül : 1. Természettudományi irány (összefüggésben a geológiával, antropológiával és palaeontológiával) ; II. Művészettörténeti irány (typologizálás) ; III. Művelődéstörténeti irány (összefüggésben az etnológiával) ; IV. Települési régészet (összefüggésben a filológiával, topográfiával és fajismerettannal) ; V. Őstörténelem. Az őskori kutatásnak alig volt szüksége egv évszázadra, hogy önálló tudományággá fejlődhessék. 2. 1838-ban ismeri fel először Boucher de Perthes a Somme vidékén ősállatok maradványaival együtt talált palaeolith kőesz-1 W. Schmidt—W. Koppers : Völker imd Kulturen. Der Mensch aller Zeiten. III. k. Regensburg, 1924. 6. 1.